2018. Július

2018. július 11.

Sisák Erika sikeresen helyezkedett el szobalányként Ausztriában!Sisák Erika véleménye

"Először, amikor rátaláltam a szezonális programra nagyon megörültem, de aztán láttam, hogy mennyibe kerül. Ekkor merült fel bennem az, hogy mi van, ha befizetem az összeget és eltűnnek? Szerintem ez a mai világban sajnos teljesen normális első reakció. DE én mindenkinek csak ajánlom, merjetek belevágni! Teljesen megbízható pályáztató cég! Hihetetlenül segítőkész csapat, minden tájékoztatást megkaptam és tényleg minden úgy is lett, ahogy elmondták."

Tovább >>>


2018. Június

2018. június 4.

Andi és Gábor sikeresen helyezkedett el szobalányként és mosogató, konyhai kisegítőként Ausztriában!Andi és Gábor véleménye

"Lassan már harmadik hete, hogy kint vagyunk Ausztriában és dolgozunk. A pályáztatásunk április 26-án indult. Nagyon izgatottak voltunk akkor, de mindenben segítségünkre volt Szimonetta és a csapat. Három nap alatt körülbelül 250 emailt kaptunk. Ezek között voltak automatikus válaszlevelek és körülbelül 20-30 ajánlat ami megfelelőnek tűnt az elképzeléseinkhez. Ugyanis kifejezetten kisebb panzióban vagy hegyi hüttében szerettünk volna dolgozni. Fontos volt számunkra a környezet, mert mindketten a párommal sokat túrázunk így a munka mellett a hobbinknak is élhetünk."

Tovább >>>


2018. Március

2018. március 12.

Kálmán véleményeKálmán véleménye

"2018 januárban úgy döntöttem, hogy az osztrák vendéglátóiparban vállalok munkát, amihez először az interneten kerestem lehetőségeket, így akadtam rá a tiroli.hu oldalára. Az általuk ajánlott szolgáltatások és garancia elég meggyőzőek voltak, és bár a viszonylag  magas díj először gyanúsnak tűnt, Szimonetta és kollégái minden kérdésemre válaszoltak, így végül úgy döntöttem, hogy szerződést kötök velük. A fizetés gyorsan és egyszerűen ment, így már pár napon belül el is készítették az önéletrajzom és a bemutatkozó anyagom, és indulhatott a munkakeresés."

Tovább >>>


2018. március 5.

László Péter sikeresen helyezkedett el konyhai kisegítőként Ausztriában!László Péter véleménye

"Miután kiküldték a bemutatkozó levelemet, amit kifogástalan minőségben megírtak, 5 percen belül megcsörrent a telefonom. Aznap, körülbelül 40 munkaadó keresett meg telefonon, és olyan 200 e-mailt kaptam. A nap végére kb. 50 konkrét állásajánlatom volt, és ez csak az első nap. Befektetésként kell felfogni a Tiroli sikerdíját, hamar megtérül és hónapokig számíthatsz rájuk, ha valami gond lenne a munkahellyel, így biztonságban leszel azután is, hogy már kijöttél. Sok pénz, de megéri!"

Tovább >>>


2018. Február

2018. február 6.

Krisztina sikeresen helyezkedett el szervíz munkatársként Ausztriában!Krisztina véleménye

"Az internetes kutatásaim során találkoztam a Tiroli Álláskeresővel. Elsőre, mint mindenki mást is, meghökkentett az összeg, és kételkedtem is a felsorolt szolgáltatások minőségében, vagy tényleges megvalósulásában a korábbi, más helyeken tapasztaltak alapján, de végül hallgattam az előzőleg elolvasott összes beszámolóra és MEGÉRTE. Mindenben a segítségemre voltak: tanácsokat adtak interjúk során, mire érdemes figyelni, mi az, amit mindenképpen kérdezzek meg, a pályázati anyagok példaértékű összerakásában és, ami a biztonság érzetet adja mind a napig, a folyamatos érdeklődésük a hogy létem felől illetve a 24 órán belüli válaszadásuk mindig megtörtént."

Tovább >>>


2018. február 1.

Kata sikeresen helyezkedett el konyhai kisegítőként és szobalányként Ausztriában!Kata véleménye

"Nekem senki nem ajánlotta a Tiroli Álláskeresőt, hanem böngészve találtam rá a neten. Ez mellett meghallgattam sok ajánlatot, de a többinél nem éreztem azt a biztonságot, hogy tényleg azt fogom kapni, amit megígérnek. Nem kevés összeg volt, amit fizetnem kellett, de úgy gondolom, hogy teljesen megérte. Sok munka volt, mind a Tiroli Álláskereső és mind magam részéről, hogy megtaláljam ezt a munkát."

Tovább >>>


2018. Január

2018. január 3.

Réka és Zsolt sikeresen helyezkedett el szobalányként és szobafiúként Ausztriában!Réka és Zsolt véleménye

"Először is, nem az volt a legfontosabb, hogy mikor utalunk pénzt, hanem az, hogy felkészítsenek minket a pályáztatásra. Miután minden információt készségesen közöltek velünk, és maximális segítséget kaptunk minden felmerülő problémánkra, illetve kérdésünkre, német nyelvű telefonos interjúra került sor. Mindezt azért, hogy teljes felelősséget tudjanak vállalni, az általuk pályáztatott emberekért."

Tovább >>>


2017. November

2017. november 7.

Soós Tímea sikeresen helyezkedett el szobalányként Ausztriában!Soós Tímea véleménye

"Mielőtt belevágtunk a pályáztatásba, csináltunk egy próba állásinterjút, ami sikerült is, majd ezután egy szeptemberi pénteki napon elindult a lavina. Gyakorlatilag 1 órán belül 3 telefonhívást kaptam, hogy azonnal mehetek dolgozni, ebből az egyik már a jelenlegi munkaadóm, akit azonnal ki is választottam magamnak, és választásom nagyon is jóra sikeredett."

Tovább >>>


2017. Július

2017. július 31.

Veress Katalin sikeresen helyezkedett el szobalány/konyhai kisegítőként Ausztriában!Veress Katalin véleménye

"Több éven keresztül a bejelentett munkám mellé, másodállást, harmad állást is vállaltam. Büszkén, emelt fejjel, becsületesen tettem a dolgom. Csakhogy rájöttem, az élet nem csak a munkából kellene, hogy álljon. Nem kellene, hogy luxus legyen 1 mozi, 1 színház, 1 éttermi vasárnapi ebéd és a nyaralásról ne is beszéljünk. Rájöttem, méltó életet szeretnék élni és méltó életet szeretnék biztosítani a családomnak. Jobb példát szeretnék mutatni, mint azt, hogy az élet csak munkából áll!"

Tovább >>>


2017. július 31.

Eszter és Misi sikeresen helyezkedett el szobalányként és konyhai kisegítő/mosogatóként Ausztriában!Eszter és Misi véleménye

"2016 őszén egy kedves ismerősünk által kaptuk meg a Tiroli Álláskeresők elérhetőségét.

Az ismerősünk szintén a tirolisok segítségével talált munkát Ausztriában. Ezek ismeretében nyomban fel is vettük velük a kapcsolatot. Majd Simon Ákos lett a mi ügyintézőnk, akinek a segítségével gyakorlati telefonos német interjúra készülhettünk fel."

Tovább >>>


2017. Június

2017. június 28.

Róbert sikeresen helyezkedett el mosogatóként Ausztriában!Róbert véleménye

"Én régóta szerettem volna külföldön dolgozni ezért is kerestem meg a Tiroli Álláskeresőt. Nagyon örülök, hogy együtt indítottuk el ezt a munkakereső folyamatot. Egy nagyon profi csapatról van szó, mindenben és mindenkor segítettek, amikor csak szükségem volt rá. Nagyon sokat köszönhetek eddig nekik..."

Tovább >>>


2017. Május

2017. május 22.

Iványi Anett és Rácz Miklós Máté Iványi Anett és Rácz Miklós Máté véleménye

"A mi esetünkben jellemzőbbek voltak az e-mailek, telefonon kb. 2-3 megpályázott helyről hívtak vissza minket. Három nap múlva már körvonalazódott, hogy melyek azok a hotelek, szállodák, ahová mehettünk volna próbamunkára, vagy akár azonnali kezdéssel dolgozni. Majd az egyik családi hoteltől az önéletrajzunk elküldése után már meg is kaptuk a szerződésünket, amire igent is mondtunk. Tehát másfél héttel a pályáztatás után már úton voltunk leendő munkahelyünkre. Jobb helyet keresve sem találhattunk volna."

Tovább >>>


2017. május 4.

Soskó Eszter és Lukács Péter sikeresen helyezkedett el felszolgálóként és konyhai kisegítőként Ausztriában!Soskó Eszter és Lukács Péter véleménye

"A második pályáztatás során találtuk ezt a munkahelyet, szinte elsők között érkezett az ajánlat, amire "lecsaptunk". Nagy előnye volt számunkra, hogy nem kértek személyes interjút, nem kellett több mint 1000 km-t autózni maximum harminc perc miatt. Telefonon és e-mailben minden kérdésünkre választ kaptunk noha az első levélben is nagyon részletes beszámolót kaptunk a főnökség részéről. Végülis két nappal az első megkeresés után igent mondtunk az ajánlatra, melyben nagy szerepe volt annak, hogy éves állásról van szó, és természetesen a fizetésnek, mely igen magas."

Tovább >>>


2017. Március

2017. március 7.

Szabina és András sikeresen helyezkedett el konyhai kisegítőként és pincérként Ausztriában!Szabina és András véleménye

"Végül 2016 októberében csináltuk meg a párommal a telefonos próbainterjút és mindkettőnknek sikerült, de attól függetlenül sokat németeztünk. Így ezután november 18-án délután háromnegyed 4-kor, ennyire emlékszem rá, akkor indították el a pályáztatást. Szerintem nem telt el 20 perc és folyamatosan jöttek a levelek. Az egész hétvégénk erről szólt, de egy percét sem bántuk meg, mert nagyon sok tapasztalatot nyertünk ezzel és nagyon sok segítséget is kaptunk Ákostól és Szimitől, valamint akkor nem dolgozhatnánk most kint."

Tovább >>>


2017. Február

2017. február 17.

Német Viktória és Bakos Péter sikeresen helyezkedett el szobalányként és mosogatóként Ausztriában!Német Viktória és Bakos Péter véleménye

"Szeptemberben újra pályáztunk, és ismét kaptunk több száz emailt, pár telefonos megkeresést. Az emailek nagy része ismét elutasító volt, ám akadt közöttük pár érdeklődő, és négy ajánlat is, ám végül egy telefonos megkeresésre mondtunk igent, mivel leendő főnökünk egy magyar alkalmazottjával hívatott fel minket, ez pedig nagyon szimpatikus volt."

Tovább >>>


2017. Január

2017. január 24.

Madarász Zsuzsa és Széles Attila véleménye / 2017 január 24.Madarász Zsuzsa és Széles Attila véleménye

"A főnökök rendesek, szeretjük őket, van 5 szlovák, 1 lengyel, 1 bosnyák, 1 osztrák és 4 magyar kollégánk. Szóval így vagyunk. A magunk módján igyekszünk kis piros pontokat szerezni: a párom minden nap a főnökkel megy le a faluba elintézni dolgokat és olyankor amiben csak tud, segít, beszélget a főnökkel, én pedig igyekszem a lakást szépen kitakarítani, csinosítani, a vendég wckbe vettem 1-1 cserép primulát, amitől kicsit barátságosabb a helység."

Tovább >>>


2017. január 24.

Balázs sikeresen helyezkedett el takarítóként Ausztriában!Balázs véleménye

"Az első telefonos beszélgetésünk után úgy döntöttem, megpályáztatom magam velük, amihez minden segítséget megkaptam, elmondták, mik a teendőim, mire számíthatok, segítettek a német nyelvű önéletrajzom megírásában, folyamatosan tartották velem a kapcsolatot. Véleményem szerint nagyon megbízhatóan dolgoznak, csak ajánlani tudom őket."

Tovább >>>


2017. január 11.

Zsolt véleménye / 2016. december 20.Tibor véleménye

"Némi "aggodalommal" szántam magam rá, hogy felkeressem a Tiroli Álláskereső-t, ugyanis magyar viszonylatban nem kevés pénzbe kerül. Mivel ez az első szezonom itt kint, így nem sok fogási lehetőségem volt, így rászántam magam."

Tovább >>>


2016. December

2016. december 21.

Vajai Ákos véleménye / 2016. december 21.Vajai Ákos véleménye

"Mikor elkezdődött a pályáztatásom utána egyfolytában csörgött a telefonom. Pár nap alatt kb. 40 telefonhívásom volt és majdnem 300 e-mailt kaptam. Mára már több mint 500 levelet kaptam. Nagyon hamar találtam megfelelő állást, nem hazudok kb. 40perc alatt!!"

Tovább >>>


2016. december 20.

Zsolt véleménye / 2016. december 20.Zsolt véleménye

"Végül is szeptemberben volt a harmadik pályáztatásom, amikor is Tirolból kaptam egy telefonhívást, majd állásinterjúra hívtak. Az elbeszélgetés napja pont a születésnapomra esett és végül is sikerült a téli szezonra elhelyezkednem egy szállodában, mint londiner. Lassan egy hónapja már, hogy itt vagyok, de eddig csak pozitív tapasztalataim vannak a hotellel kapcsolatban."

Tovább >>>


2016. december 14.

Mozsolics Ádám véleménye / 2016. december 14Mozsolics Ádám véleménye

"Jó ideje figyeltem már a Tiroli álláskereső oldalát és idén jutottam arra az elhatározásra, hogy kipróbálom magam a tiroli vendéglátásban. A kapcsolatfelvétel remekül ment, minden kérdésemre szinte azonnal választ kaptam."

Tovább >>>


2016. december 8.

Veres Otília véleménye / 2016. december 8.Veres Otília véleménye

"Először is...a pályáztatástól először kicsit féltem, ugyanis reggel kilenc körül megindultak az e-mailek és 3 nap alatt kb 400-ra kellett válaszolnom. Úgy 30 - 35 telefonhívás volt 2 nap alatt, tényleg, ebben a két napban mással nem is tudtam foglalkozni."

Tovább >>>


2016. November

2016. november 21.

Szilvia véleménye / 2016 november 21.Szilvia véleménye

"A Tirolit egy ismerősöm ajánlotta és nem csalódtam! Elsőre kicsit soknak tűnik a szolgáltatásuk díja, de itt legalább biztosan kapsz munkát! 2016.október 14-én indult a pályáztatásom és az első három napban több száz emailt kaptam. Kicsit gondban is voltam a kiértékelésükkel. Komoly táblázatot kellett készítenem, hogy ki milyen távol van, mennyi munkaóra, mennyi a fizetés."

Tovább >>>


2016. november 19.

Alida és Zsolt véleménye / 2016. november 9.Alida és Zsolt véleménye

"Nem volt semmilyen tapasztalatunk, és nem akartunk teljesen vakon belevágni, így elkezdtünk olvasgatni az interneten, hogy milyen lehetőségeink vannak. Ekkor találtuk meg a Tiroli Álláskereső oldalt. Először túl szépnek tűntek az ott leírtak. Majd felvettük a kapcsolatot Velük, és végül nem csalódtunk. Sikerült munkát találnunk Tirolban, egy gyönyörű környezetben."

Tovább >>>


2016. Augusztus

2016. augusztus 19.

Gábor és Emília véleménye / 2016. augusztus 19.Gábor és Emília véleménye

"Több állásajánlat közül is választhattam, aztán jött egy konkrét ajánlat munkaszerződéssel. Ez a téli szezon 3 és fél hónap volt, sok munkával és nagyon jó fizetéssel!Idén tavasszal újra pályáztam a nyári szezonra, ezúttal már a barátnőmmel együtt. 300 email és 5 telefonhívás érkezett három nap alatt. Most Vorarlbergben dolgozunk egy hotelban, ő szobalány, én házmester vagyok."

Tovább >>>


2016. augusztus 5.

Váczi Viktória sikeresen helyezkedett el felszolgálóként Ausztriában!Váczi Viktória véleménye

"A Tiroli álláskereső segítségét kértem, mert volt már nem egy próbálkozásom, csak úgy az internetről kinézett e-mail címek, telefonszámok megkeresésével, de nem lett belőle semmi. Még vissza se jeleztek. A pályáztatásnál viszont majdnem 400 e-mailt kaptam alig pár napon belül, ebből minimum 160 munkaadó kért önéletrajzot vagy személyes találkozót."

Tovább >>>


2016. augusztus 1.

Csuhai Réka véleményeCsuhai Réka véleménye

"Mint sokan, én is eleinte némi kétellyel jelentkeztem a Tiroli Álláskeresőhöz, de aztán azt kell mondjam, ez volt életem legjobb döntése. A kifizetéssel kapcsolatban minden rendben ment, a szerződést is megkaptam, semmiféle átverés nincs benne. Minden felmerülő kérdésemre azonnal kaptam választ, Szimonetta pedig mindig nagyon kedves, segítőkész és valóban bármikor fordulhattam és fordulhatok hozzá."

Tovább >>>


2016. Július

Tamás véleménye2016. július 29.

Tamás véleménye

"Interneten találtam rá a Tiroli Álláskereső oldalra. Bizonytalan voltam? Igen! Működik-e az oldal, tudnak-e majd nekem munkát találni, bizonytalan nyelvtudással és sorolhatnám a kételyeket. Kitöltöttem az oldalukon a jelentkezést, egy percembe telt. Másnap hívtak is, de munkám végett nem tudtam reagálni. Kaptam email, hogy mikor tudnak elérni, megbeszéltünk egy nekem megfelelő időpontot..."

Tovább >>>


Balogh Attila véleménye / 2016. július 12.2016. július 12.

Balogh Attila véleménye

"2016-ra jutottam el arra a szintre, hogy alapdolgokat értettem, és a munkához szükséges utasításokra is tudok válaszolni. Így ez év elején a téli szezon felénél már „próbára” tehettem a nyelvtudásom. Ekkor ismerősök révén kerültem ki. Itt a fizetés mellett, a tapasztalat az, ami sokat ért nekem. Ez a szálló nyáron nem üzemel, így kezdődött a nyári pályáztatásom a Tiroli Álláskeresővel. Ez valamikor a hónap elején, közepén volt. Már az első nap több mint 100 levelet kaptam. Összesen 285 bejövő levelem volt, ebből 15 helyről érdeklődtek komolyabban. Volt 2 telefonhívásom."

Tovább >>>


2016. Június

Gábor véleménye2016. június 6.

Gábor véleménye

"Az első három nap alatt majdnem 300 email-t kaptam vissza, amiből kb. 10-12 volt, amely már konkrétan érdeklődött a munkám iránt. Emellett 4-5 telefonhívást is kaptam 2 nap alatt. Már a második napon elfogadtam egy állásajánlatot, és szerencsére az a hotel keresett meg, ahol az öcsém is dolgozik."

Tovább >>>


2016. Május

Kampós Zoltán véleménye / 2016. május 25.2016. május 25.

Kampós Zoltán véleménye

"Már betöltöttem a 60-at, amikor tavaly októberben megkerestem a Tiroli Álláskeresőt. Volt egy konkrét, határozott célom: egy szuper kategóriás „pedelec system” elektromos kerékpár. Mint a mellékelt fényképen láthatod, már meg tudtam venni, idén áprilisra összegyűlt rá a pénz, sőt maradt is belőle, ha kirándulni lenne kedvem az új szerzeményemmel..."

Tovább >>>


Kinga és József sikeresen helyezkedett el reggeliztető felszolgálóként és házmester/mosogatóként Ausztriában!2016. május 11.

Kinga és József véleménye

"A pályáztatásunk napján már konkrét ajánlatokat kaptunk, másnap pedig megtaláltuk azt a helyet, ahol jelenleg is dolgozunk. Amikor azt mondták, hogy több száz email-re számítsunk, azt hittük túlzás, de meglepődve tapasztaltuk hogy 325 db email kaptunk. Egy korrekt csapattal volt dolgunk, akik nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, bármilyen kérdésünkre készségesen válaszoltak."

Tovább >>>


2016. Április

Kati és András véleménye / 2016. április 18.2016. április 18.

Kati és András véleménye

"Keddi napon volt a pályáztatásunk, még aznap délután kaptunk telefonon konkrét ajánlatot, amit el is fogadtunk, viszont indulás előtti este, azaz csütörtökön kaptunk egy még jobbat, amire rögtön igent mondtunk. Így az elsőt lemondtuk és az új helyre utaztunk ki végül, ahol nagyon jól érezzük magunkat..."

Tovább >>>


Kövér Tibor véleménye / 2016. április 14.2016. április 14.

Kövér Tibor véleménye

"Akkor nem volt jó a nyelvtudásom s akkor mosogató állást pályáztunk meg annak ellenére, hogy a szakmám szakács. Most nyelvtudásom miatt már, illetve a tapasztalatom alapján szakácsként próbálkoztam. Nagy ez az Ausztria, s nem mertem mindenhova bekopogni hol is kereshetnek szakácsot. Így fordultam hozzátok..."

Tovább >>>


Rózsa és László véleménye / 2016. április 11.2016. április 11.

Rózsa és László véleménye

"Ennyire korrekt céggel és dolgozóikkal manapság nem találkozol, mint ők!!! Az egy év alatt, bármikor, bármilyen segítséget kértünk, azonnal, késedelem nélkül segítettek. Itt megértést és segítséget kapsz, nem pedig üres szavakat vagy esetleg kritikát."

Tovább >>>


Niki és Gábor véleménye / 2016. április 5.2016. április 5.

Niki és Gábor véleménye

"Én szobalányként voltam pályáztatva, de reggeliztető lettem és csak néha kellett takarítanom. Először nehéz volt, de nem szabad feladni. Idővel bármibe bele lehet jönni. Úgy éreztem, nem tudok annyira jól németül, sőt néha még bujkáltam is, csak hogy ne szóljon hozzám a vendég. Mostanra már csak nevetek az egészen. Dolgoztam konyhán, mosogattam, sőt még a bárba is beállítottak sört csapolni! Tapasztalatnak mindenképpen nagyon hasznos volt!"

Tovább >>>


2016. Március

Ágnes véleménye 2016. március 2.2016. március 2.

Ágnes véleménye

"Egy éve iratkoztam fel a hírlevelekre, amiből megbizonyosodott, hogy egy korrekt csapat áll a rendelkezésemre, mert heti rendszerességgel kaptam tájékoztató leveleket a tiroli munkákról, életről, szerződésekről. Miután megtörtént a sikeres telefonos állásinterjú, a pályáztatás előre egyeztetett időpontban egy pénteki napon indult."

Tovább >>>


2016. Február

Gabi és Sanyi véleménye2016. február 15.

Gabi és Sanyi véleménye

"Házaspár vagyunk, külön kis lakrészt kaptunk előszobával, fürdőszobával együtt. Gyakorlatilag így a fizetésünket, amit becsületesen kifizettek, szinte egy az egyben félrerakhatjuk. Bevalljuk izgultunk és egy kicsit, hogy megéri-e ennyi pénzt befektetni, mivel még nem igazán dolgoztunk vendéglátásban, és nem vagyunk már fiatalok. A Tiroli Álláskereső csoport odaadó, gyors, barátságos, megértő, rugalmas munkájával, két hét alatt megvalósult az álmunk."

Tovább >>>


2016. Január

Szandi és Zoli véleménye2016. január 22.

Szandi és Zoli véleménye

"Január 5-én volt a második pályáztatásunk. Nagyon meglepődtünk, amikor 11 közös megkeresést kaptunk, amiből 5 konkrét állásajánlat volt. Három napra rá már utaztunk is Ausztriába. Most egy étteremben dolgozunk Obertauern-ben. Szandi, mint takarító és konyhai kisegítő, én pedig házmester és tányérhordó. Elégedettek vagyunk a fizetéssel és a csapat is jó."

Tovább >>>


Viktória véleménye2016. január 22.

Viktória véleménye

"Annyit a nyelvi előszűrésről, ez mar jelzi az iroda komolyságát, hiszen nem hiteget a "nyelvtudás nélkül találsz munkát"-tal. Minden külföldön dolgozó tudja jól, minimális nyelvtudás nélkül elvérzel! A pályáztatás napján reggel Katával telefonon beszéltünk, ellátott a megfelelő tanácsokkal, és tapasztalattokkal. A pályáztatás elindulása után azonnal csörgött a telefonom, és ez egész nap, ill. a következő két napban folyamatos volt."

Tovább >>>


Evelin és Gábor véleménye / 2016. január 19.2016. január 19.

Evelin és Gábor véleménye

"A Tiroli Állások Szezonális programcsomag nélkül mi most nem lennénk itt. Nem elsőre találtuk meg a párommal álmaink munkahelyét, de nem adtuk fel és most úgy érezzük álmaink valóra válnak."

Tovább >>>


Lőrincz Linda és Tóth László2016. január 14.

Lőrincz Linda és Tóth László véleménye

"Nagyon szimpatikus volt amiket az oldalukon olvastunk. Regisztráltunk és másnap már hívtak is telefonon, elmondták mi és hogyan működik rajtuk keresztül. A összeg hallatán kicsit gondolkodóba estünk, hiszen két főnek az 1 éves asszisztencia valljuk be, otthoni viszonylatban sok pénz. Egy hét gondolkodás és internetes böngészés után úgy döntöttünk belevágunk!"

Tovább >>>


Scheigl Dezső2015. január 14.

Scheigl Dezső véleménye

"2014-ben és 2015 tavaszán is elvégeztem egy alapszintű nyelvtanfolyamot, hogy meglegyen a kellő önbizalmam, közben Szilvi többször hívott telefonon is és e-maileket is váltottunk, hogy nekem mikor lenne jó a pályáztatás. Végül 2015. május 22-én megtörtént: kiküldtük a pályázati anyagot tizenötezer szállodába. Este csak egy pár válaszlevelet kaptam, de másnap már özönlöttek az e-mailek és volt egy pár telefonhívásom is. Az egyik levélben azt írta a szálloda igazgató, hogy hétfőn felhív telefonon a részleteket egyeztetni. Közben jött másik kettő ajánlat is. Mindenkinek visszaírtam."

Tovább >>>


Júlia véleménye2016. január 7.

Júlia véleménye

"Kezdetektől fogva segítő készséget tapasztaltam. Miután sikerült a telefonos próbainterjúm, befizettem a díjat, amit persze sokalltam egy kicsit, de megérte. Elkezdődött a pályáztatásom december 8-án. Két héten belül közel 300 email érkezett, és folyamatosan csengett a telefonom is. "

Tovább >>>


Csepecz András2016. január 7.

Csepecz András véleménye

"Rögtön a pályáztatás után kerestek is telefonon: 6 hívásom volt összesen, ezek közül négy volt potenciális állásajánlat. Általánosságban elmondható az ajánlatok részleteiről, hogy napi 8-9 óra munkaidőt tartalmaztak, heti 5-6 nappal, nettó 1100-1200 körüli fizetéssel. Szállás, ellátás mindenhol biztosítva volt."

Tovább >>>


Virág és Levi véleménye / 2016. január 6.2016. január 6.

Virág és Levi véleménye

"A pályáztatástól számítva 2-3 napon belül már legalább 10 munkahely között tudtunk választani, rá egy hétre már úgy vettük fel a telefont, hogy „sajnáljuk, de már találtunk helyet”, mert nem szerettünk volna még több lehetőség közül választani. A bőség zavara! Két hét múlva (kb.) már dolgoztunk. A Tiroli Csapat tagjai segítettek mindenben minket, kezdve az önéletrajztól egészen a munkakezdésig, de biztos vagyok benne, ha most hívnám fel őket valami nyavalyámmal, készséggel állnának a rendelkezésünkre. Szóval minden úgy volt, ahogy mondták - ez valljuk be, ritka!"

Tovább >>>


2015. December

2015. december 17.

Landauer Andrea véleményeLandauer Andrea véleménye

"Hozzájuk egy távoli ismerős rèvèn jutottam el, aki szintèn az ő segítsègükkel vállalt munkát Ausztriában. Pályáztatásom feltètele egy sikeres telefonos nèmet nyelvű próbainterjú volt. Ezt követően kezdődött meg a pályázati anyagom elkèszítèse. Bemutatkozó levelem elküldèsèt követően 1 óra alatt közel 200 emailem ès kb 10 telefonos megkeresèsem èrkezett. Hihetetlen volt."

Tovább >>>


2015. November

Gál Krisztina véleménye2015. november 30.

Gál Krisztina véleménye

"Minden úgy történt, ahogy megígérik, ettől ne tartson senki! Bármilyen kérdésemre még aznap választ kaptam. Teljesen elégedett vagyok, igaz az ár elsőre valóban soknak tűnik, de biztos vagyok, hogy megéri hozzájuk fordulni, feltéve, ha gyorsan szeretnél munkába állni!"

Tovább >>>


Gabi véleménye / 2015. november 30.2015. november 30.

Gabi véleménye

"Két hét sem telt el, és több konkrét munkaszerződés volt a kezemben. December 10-én fogok kezdeni egy szállodában mint szobalány.
Kétségeim persze voltak, de annyira profi, korrekt és nagyon-nagyon kedves és segítőkész csapatról van szó, hogy ezek hamar szertefoszlottak."

Tovább >>>


Dóra és Rita véleménye2015. november 30.

Dóra és Rita véleménye

"Én már egy barátnőmtől hallottam a Tiroli Álláskeresőről, így bátran hívtam őket telefonon. Kata és Dóra, meg az egész csapat nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Elmondták a folyamatot, minden kérdésünkre maximálisan jól válaszoltak. Elsőként a telefonos próbainterjún kellett átesnünk, ami sikerült, ezután megtörtént a pénzbefizetés, és kitűztük a pályáztatás napját."

Tovább >>>


Golgovszki Csaba véleménye / 2015. november 9.2015. november 9.

Csaba véleménye

"Kezdetektől fogva korrektséget és segítő készséget tapasztaltam.
Mindent részletesen megbeszéltük, megtörtént a próba interjú és miután megfeleltem, összeállítottuk a pályázatomat. Ebben szinten kaptam segítséget, hogy a lehető leghatékonyabb legyen. Napok alatt eljutottunk odáig, hogy a Tiroli elküldje a jelentkezésemet a hotelekbe. Már aznap számtalan levelet kaptam."

Tovább >>>


Ilona véleménye2015. november 2.

Ilona véleménye


"Nagyon elégedett vagyok a telefonos segítséggel, amit napi szinten folytattam az ott dolgozó program koordinátor hölggyel. Egy napon sem hagytak magamra, bíztattak és bátorítottak. A Tiroli Álláskereső program előtt, személyesen is próbáltam különböző cégeknek írni, elküldeni önéletrajzom, de még válasz levelet sem kaptam, hogy NEM!"

Tovább >>>


László véleménye / 2015. november 2.2015. november 2.

László véleménye

"Hosszas böngészés után rátaláltam a Tiroli Álláskereső oldalra. A kétségeimet leküzdve végül úgy döntöttem belevágok. Már az elejétől kezdve nagyon segítőkész és kedves volt a csapat. Szeptember végére megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor várhatom a hívást. A sikeres tesztem után megbeszéltünk egy újabb időpontot, hogy mikor indul a pályáztatásom, mint konyhai kisegítő."

Tovább >>>


Lili és Viktor véleménye2015. november 2.

Lili és Viktor véleménye

"Akik most vágnak/vágnának bele, azoknak azt üzenném, hogy igen, soknak tűnik a pályáztatás díja, de amikor a kezedben tartod a szerződésed a pároddal együtt, eltörpül az összeg. Az első hónapban vissza is térül, egy fizetésből is.
Amit érdemes figyelembe venni: nincs ebben semmi csoda, a németnek kommunikációs szinten mennie kell, a Tiroli csapat innentől kezdve mindent levesz a válladról."

Tovább >>>


2015. Október

Margit véleménye2015. október 19.

Margit véleménye

"Mindig mindenben abszolút kedvesen segítőkészen álltak a dolgokhoz, sőt még tananyaghoz is jutottam általuk. Legalább 350 e-mailt és több tucat telefonhívást kaptam, nem beszélve az azonnali ajánlatokról. 7 helyen kezdhettem volna ugyanazon időben és már a téli szezonra is több tucat ajánlatot kaptam!"

Tovább >>>


Major Anikó2015. október 8.

Major Anikó véleménye

"Már az elejétől kezdve nagyon segítőkész és kedves volt a csapat. Elkezdtem tanulni a németet és pár hónap után jeleztem, hogy megpróbálom a tesztet. Megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor várhatom a hívást. Szeptemberben aznap már nagyon izgultam. A sikeres tesztem után megbeszéltünk egy újabb időpontot, hogy mikor indul a pályáztatásom."

Tovább >>>


2015. Szeptember

Péter Márk és Ignáth Mónika véleménye2015. szeptember 21.

Márk és Mónika véleménye

"A hotelben, ahol dolgoztunk volt egy fiatal pár, akik általatok pályáztak és mivel csak jó véleményük volt a cégről, így nyugodtan mertünk belevágni, és nem is csalódtunk. A pályáztatási napunkon rengeteg telefonhívásunk volt, amit még kissé félve bonyolítottunk, de néhány után már néhány konkrét kérdéssel fordultunk a munkaadóinkhoz."

Tovább >>>


2015. Augusztus

Márk véleménye2015. augusztus 25.

Márk véleménye

"Voltak rajtam kívül is magyarok: pincérek és a szakácsunk is.  Próbaidőm nem volt, sőt másnap reggel már jelenésem volt ingben és mellényben, az étteremben. Bedobtak a mélyvízbe rendesen. Pörgés van, de így hamar el is telik az idő. Esténként nem kell altatni és arra sincs időm, hogy leüljek malmozni. De nekem ez tetszik, ezért jöttem ki felszolgálni."

Tovább >>>


Martin és Ádám véleménye / 2015. augusztus 24.2015. augusztus 24.

Martin és Ádám véleménye

 "Konyhai kisegítőnek jelentkeztünk mindketten, de végül úgy hozta a sors, hogy pincérnek tanítanak be minket (ez még jelenleg is zajlik). 18 évesek vagyunk, az elején kételkedtünk ebben az egészben, hogy ilyen fiatalon szakma és munkatapasztalat hiányában munkát tudtok szerezni nekünk. De a végeredmény a fontos, vagyis hogy itt vagyunk és dolgozni tudunk."

Tovább >>>


Anita és Zsolt véleménye / 2015. augusztus 10.2015. augusztus 10.

Anita és Zsolt véleménye

"Korábban már dolgoztunk Ausztriában, de a téli szezonra találtunk csak munkát. Három szezont dolgoztunk egy étteremben, ahol nagyon szerettünk dolgozni. Minden tavasszal, mikor hazajöttünk, nekiálltunk munkát keresni a nyárra, de nem sok sikerrel. Aki próbálta, az tudja, hogy pároknak nagyon nehéz, sokan egyből elutasítják a párok jelentkezését. Idén azonban úgy döntöttünk, segítséget kérünk a munkakereséshez."

Tovább >>>


Linda és Bayu véleménye / 2015. augusztus 04.2015. augusztus 04.

Linda és Bayu véleménye

"Most végre tényleg olyan munkát végzek, amire vágytam, heti 5 nap munka és 2 nap szabad, fixen, heti 40 órában. Jelenleg még esti műszakban, de remélhetőleg hamarosan válthatok reggelire és akkor tényleg maximálisan "normális" és átlagos életet élhetünk majd."

Tovább >>>


2015. Július

Edit véleménye / 2015. július 31.2015. július 31.

Edit véleménye

 "Külföldre "Zimmermädchen" vagy "Küchenhilfe" beosztásban szerettem volna menni dolgozni. Miután a Tiroli Álláskereső meghirdette pályázatomat, pár napon belül kb. 200 e-mail-t kaptam és 25 konkrét állásajánlatot azonnali kezdéssel. Végül egy ausztriai panziót választottam a Fertő-tó partján."

Tovább >>>


Dukai István véleménye / 2015. július 29.2015. július 29.

Dukai István véleménye

"Kedves Szilvia, bátran mondhatom, hogy még ilyen segítőkészek soha nem voltak velem munkakereső irodákból. A sok sikertelenség és csalódás közben soha nem hagytatok cserben. Tény és való, hogy sokan kudarcot vallunk és feladjuk a harcot abban, hogy jó munkahelyet találjunk. Az igazság az, hogy nekem sem sikerült elsőre, sőt, másodszorra és harmadszorra se, de hála Nektek, végül megtaláltam azt a munkahelyet, ahol kedvesen és emberhez méltóan bántak velem."

Tovább >>>


Kóré Ferenc2015. július 13.

Kóré Ferenc véleménye

"Erre fel voltam készülve, hiszen akkor akartam elhelyezkedni, amikor már rég elindul a szezon. De sok időnek nem kellett eltelnie, hogy végül megtörténjen az, amire a Tiroli Álláskereső ígéretet tett. Június 11-én már konkrét ajánlatot kaptam, 16-án pedig már kezdhettem is dolgozni Fügen városában. Szerencsésen alakultak a dolgaim, jó helyre és türelmes, jó csapatba kerültem, hamar be tudtam illeszkedni."

Tovább >>>


Szebelledi András2015. július 9.

Szebelledi András véleménye

"Hol is kezdjem… nagyon köszönöm nektek a segítséget, amit értem tettetek. Hálás vagyok, kellemesen csalódtam bennetek: tényleg odafigyeltek az ügyfelekre, ez nagyon pozitív, főleg ebben a nehéz helyzetben, ami most a világban van. Bátran merlek ajánlani titeket, bárkinek, hisz saját magamon tapasztaltam, hogy megbízhatóak vagytok!"

Tovább >>>


Szivos Dávid véleménye2015. július 8.

Szivos Dávid véleménye

"Ezután visszajelzést kaptam egy panziótól, amelyet egy osztrák család üzemeltet. Itt csak egyedül én voltam magyar. Megérkezésemkor adatokat egyeztettem és azonnal ingyen szállást, étkezést és Wifi-t biztosítottak a számomra. Másnap már tudtam kezdeni, 14 napos próbaidőm volt, mikor vége lett, a szerződés már a kezemben volt. A havi fizetésem nettó 1.000 euró körül van. Mosogatóként tudtam elhelyezkedni, a kollegák itt is kedvesek, segítőkészek, úgyhogy megtaláltam a helyem a nyári szezonra."

Tovább >>>


Marcsi és párja2015. július 6.

Marcsi és párja véleménye

"Bevallom, mi is nagyon kételkedtünk ebben az egészben, mert nem kis pénzről van szó és a kisördög ott motoszkált, mi van, ha átverés az egész és úszott a pénzünk stb. De szerencsére nem így lett és nagyon kellemesen csalódtunk. Mi azért mertünk belevágni, mert barátnőm ajánlotta nekünk, a férjével ők is a Tiroli Álláskeresővel jutottak ki Ausztriába, szintén párként, mint mi. Azt hozzá kell tennem, hogy semmilyen vendéglátós tapasztalatunk nem volt, és külföldön sem dolgoztunk még soha."

Tovább >>>


Angéla és Frici véleménye / 2015. július 6.2015. július 6.

Angéla és Frici véleménye

"Ettől fogva folyamatos kapcsolatot tartottunk telefonon és e-mailben és minden kérdésünkre választ kaptunk. Természetesen nagyon megfontolt emberek vagyunk és bennünk is felmerült a kérdés, hogy valóban úgy van-e minden, mint ahogy az le van írva a honlapon… Számunkra akkor derült ki, hogy komolyan foglalkoznak a jelentkezőkkel, amikor két körös német nyelvű telefonos próbainterjún vettünk részt, hogy kiderüljön, megállnánk-e a helyünket egy külföldi munkahelyen, és majd csak ezek után került szóba a pályáztatás költsége."

Tovább >>>


2015. Június

Scheigl Dezső2015. június 16.

Scheigl Dezső véleménye

"A főnökök és a kollégák mind rendesek és sokat segítenek. Egy egyágyas szobám van wc-vel és zuhanyzóval, 2 perc sétára a konyhától. Napi háromszori étkezés biztosított. WIFI van a szobámban, így ott tudok netezni. Fizetésnek pedig 1290 Eurót ajánlottak."

Tovább >>>


Eszter és Ivett2015. június 15.

Erika és Ivett véleménye

"2 szállodával e-mail-en keresztül beszéltünk meg konkrét ajánlatot, majd mielőtt kiutaztunk volna, telefonon egyeztettünk. A munkaadók kedvesek voltak, végül szobalányként helyezkedtünk el Tirolban. Nagyon hálásak vagyunk a Tiroli Álláskereső Csapatának, mert végig tartották velünk a kapcsolatot, és mindig számíthattunk rájuk még kint külföldön is. Mi a barátnőmmel csak ajánlani tudjuk őket, mert biztos kaptok legalább két 100%-os munkát 2 héten belül, tehát megéri a befektetett pénzt."

Tovább >>>


Eszter és Csaba2015. június 15.

Eszter és Csaba véleménye

"Eszternek hívnak, kb. 2010-ben ismertem meg a Tiroli Álláskeresőt az interneten keresztül, igazából én mindig is hitelesnek tartottam őket. Továbbá a felszolgálóknak szóló tananyag csomagot szintén már évekkel ezelőtt megrendeltem, szókincs fejlesztése szempontjából praktikus."

Tovább >>>


László2015. június 11.

László véleménye

"Több ismerősömtől is hallottam már a Tiroli Álláskereső oldaláról ezért fordultam hozzájuk. Korábban egyedül próbáltam külföldön munkát keresni, de az nagyon hosszadalmas volt és természetesen közel sem tudtam több száz helyre elküldeni önéletrajzot. (igaz nem is Ausztriában és nem idénymunkát kerestem) Ezért sajnos eredménytelen volt a próbálkozásom."

Tovább >>>


Gábor és Adrienn2015. június 11.

Gábor és Adrienn véleménye

"Maximálisan meg vagyunk elégedve a pályáztatással, minden úgy zajlik, ahogy ígértétek, és nagyon segítőkész az egész csapat! Senki ne habozzon, ha változtatni szeretne!"

Tovább >>>


László és Renáta2015. június 9.

László és Renáta véleménye

"Olyan helyre kerültünk, ahol nagyszerű munkatársakkal dolgozunk együtt, de ami a lényeg, hogy a főnökség is rendes és segítőkész. Igaz, kicsit más munkánk lett, mint amit eredetileg terveztünk, de ezt nem bánjuk. Most luxus apartmanokat takarítunk mindketten Kaprunban. Együtt vagyunk, együtt dolgozunk, együtt van szabadnapunk, tehát minden közösen történik."

Tovább >>>


2015. Május

Berán Tamás véleménye / 2015. május 14.2015. május 14.

Berán Tamás véleménye

"A pályáztatás maximálisan megfelelő volt, örülök, hogy visszatérőként ilyen hamar időpontot kaptam. Az eddigiekhez hasonlóan, voltak telefonon történő megkeresések is. Volt, ahova személyes interjúra vártak volna, más helyre pedig 10-12 napos próbaidőre. Ezekkel a helyekkel konkrét időpont még nem volt megbeszélve."

Tovább >>>


2015. Április

Rédei Arnold2015. április 27.

Rédei Arnold véleménye

"Ahogy szóltak, hogy figyeljünk, mert "indul a buli", onnantól nem volt nyugtunk. Összesítve kb. 500 e-mailt kaptunk, nagyjából 20 hívást (egyébként a mai napig tart mindkettő) és 9 konkrét ajánlatot. Szombaton utazunk ki és hétfőn állunk munkába."

Tovább >>>


2015. Március

Linda és Bayu2015. március 12.

Linda és Bayu véleménye

"Ahogy szóltak, hogy figyeljünk, mert "indul a buli", onnantól nem volt nyugtunk. Összesítve kb. 500 e-mailt kaptunk, nagyjából 20 hívást (egyébként a mai napig tart mindkettő) és 9 konkrét ajánlatot. Szombaton utazunk ki és hétfőn állunk munkába."

Tovább >>>


Andrea2015. március 12.

Andrea véleménye

"Felszolgáló állásra jelentkeztem, az ajánlatok közt volt elutasító válasz is, de volt olyan állásajánlat ahol rögtön aznap este felvettek volna. Hihetetlen volt, hogy a biztos állások közül válogathatok, hogy én választhatom ki, hová menjek, melyiket válasszam."

Tovább >>>


Szokodi Szabolcs2015. március 12.

Szokodi Szabolcs véleménye

"Én rendkívül szkeptikusan álltam az állásközvetítői dologhoz, hiszen sok negatív beszámolóval találkozhat az ember. Ehhez társult az is, hogy viszonylag későn kezdtem el keresgélni munka után (januárban). Féltem, hogy talán feleslegesen fizetem ki az összeget, a barátaim is óva intettek..."

Tovább >>>


2015. Február

László és Renáta2015. február 18.

László és Renáta véleménye

"Kezdetben próbálkoztunk ismerősök segítségét kérni, hogy minél könnyebben kapjunk munkát, aztán sajnos rá kellett jönnünk, hogy mi nem tudnánk megoldani hisz nem tudtuk volna kifizetni a lakbért illetve a kauciót, amit azért általában kérnek. Aztán a párom, Reni unokatestvére ajánlotta a Tiroli Álláskereső oldalát..."

Tovább >>>


József2015. február 6.

József véleménye

"Ha valaki szeret spórolni, én igen. Ha valaki gyanakvó egy ügynökséggel szemben, én igen. 4 évvel ezelőtt részt vettem egy ismertetőn, meggyőző volt. Ott rögtön meggyőződhettem róla, hogyan működik, HOGY MŰKÖDIK a történet. Úgy gondoltam én jobban tudom csinálni. Nos, egy darabig sikerült, azután egyre nehezebb lett önerőből eredményt elérni. Novemberben belevágtam, rengeteg infót és segítséget kaptam, amit ez úton is köszönök!"

Tovább >>>


Dudás Gábor2015. február 3.

Dudás Gábor véleménye

"Anikó a Hotel Lärchenhofban dolgozik szobalányként és egyedüli magyarként, főként horvát kolléganőkkel. A munka rengeteg, az eleje nagyon kemény volt, de már belejött, a német is egészen jól megy Neki. Én a Hotel Katschberghofban mosogatok, mint nyáron, csak most általában teljes házra, átlag 130 vendég. El lehet fáradni rendesen. Kaptunk a hotel épületében egy utcáról nyíló kis "lakosztályt": előszoba, abból külön tusoló, külön toalett és egy hatalmas szoba, mosdóval. Kellemes meleg, abszolút lakható."

Tovább >>>


2015. Január

Margit2015. január 21.

Margit véleménye

"24 óra alatt 269 e-mailt és 20 telefonhívást fogadtam. Gyorsan kellett cselekednem, már másnap délutánra döntöttem. Az egyik hotel vezetőjével megbeszéltem, hogy 23-án vasárnap érkezek és hétfőtől már dolgozom."

Tovább >>>


Vivien és Tamás2015. január 15.

Vivien és Tamás véleménye

"Kapós lett, már a pályáztatásunk estéjén fél óránként csörgött a mobilunk este 6-tól 9-ig. Attól kezdve a mobilt le sem tettem a kezemből. Az első három napig bírtam idegileg a sok e-mailt és telefont. A férjemmel gyors döntést hoztunk."

Tovább >>>


Molnár Anita2015. január 14.

Molnár Anita véleménye

"Nagyon elégedett vagyok a szolgáltattatásotokkal (Tiroli álláskeresők)! Rendkívül hatékony megbízható jól szervezett és gyors! Rövid időn belül el tudtam helyezkedni és egy gyönyörű helyen! Nagyon sok e-mailt (523) telefonhívást (20) kaptam és konkrét állásajánlatot e-mailben és telefonon is!"

Tovább >>>


Zsuzsanna és Attila2015. január 7.

Zsuzsanna és Attila véleménye

"Felkerestünk titeket az internetes hirdetés láttán. Ti felvilágosítottatok minket hogyan is működik ez az egész. Korrekt ajánlatnak tűnt és megbeszéltük, hogy akkor vessük bele magunkat. Miután elutaltuk az összeget a cég számlájára, utána szinte azonnal felvettétek velünk a kapcsolatot. Kezdetét vette az álláskeresés. Kiküldtétek 15.000 vendéglátóhelyre a Ti általatok módosított motivációs levelünket (nagyon szépen megcsináltátok). Szóval amint kezdetét vette az e-mailek kiküldése pár órával később megkaptuk első munkaajánlatunkat. Aztán a következőt és az azt követőt. Ez így ment tovább pár napon keresztül."

Tovább >>>


Oszlánszky Csaba2015. január 6.

Oszlánszky Csaba véleménye

"Már körülbelül 5 éve beregisztráltam a Tiroli Álláskereső oldalára és mivel folyamatosan küldték a tájékoztató e-maileket, így megbizonyosodtam, hogy egy korrekt céggel van dolgom. Mikor idén december elején úgy döntöttem megpróbálom az ausztriai munkát felvettem a kapcsolatot velük."

Tovább >>>


2014. December

Bado Gábor2014. december 10.

Bado Gábor véleménye

"Megírom őszintén, hogy nagyon elfogult és kritikus voltam ezzel az egésszel kapcsolatban, a pénz átutalásától kezdve, a többi beszámolóban olvasottakkal kapcsolatban, hogy majd több száz email jön állásajánlatokkal pár órán belül, és hogy telefonhívások is érkeznek, ahol külföldi munkáltatók keresnek, és azt akarják, hogy náluk dolgozzak. "Na persze", gondoltam magamban.
A véleményem ennek ellenére mégis megváltozott!"

Tovább >>>


2014. November

László Klaudia és Polecsák Zsolt véleménye2014. november 21.

László Klaudia és Polecsák Zsolt véleménye

"A Tiroli Álláskereső páros Szezonális Programjára jelentkeztünk. Cseppet sem voltam megijedve a pénz befizetéstől, mert tudom, hogy sokan hitetlenkednek és félnek, hogy a nehezen összespórolt pénzük elveszik, de számomra ott volt a legjobb példa: Zsolt. Általa én is megbizonyosodtam arról, hogy korrekt, lelkiismeretes és teljesen leinformálható cégről van szó. Mindenkinek túl kell esni a kezdeti „próbatételeken”, hisz a nyelvtudás a legfontosabb dolog, ami nélkül szinte nem is lehet érvényesülni!"

Tovább >>>


Bánovics Attila véleménye2014. november 13.

Bánovics Attila véleménye

"Működött a nagy számok törtvénye, a mai napig 559 válaszlevelet kaptam, de már az első napon csaknem négyszázat. Négyen hívtak fel, többeknek pedig én telefonáltam miután reagáltak a pályázatomra. Három munkanap alatt 12 állásinterjút sikerült megszervezni. Később lehetett volna még négy, de szerencsére ezekre már nem volt szükség. A pályázat elindításától számítva tíz napon belül volt állásom, ráadásul azt a munkát kaptam meg, amelyet szerettem volna..."

Tovább >>>


2014. Október

Lipták Péter2014. október 9.

Lipták Péter véleménye

"A pályáztatás során minden zökkenőmentesen zajlott le, úgy történt lépésről lépésre, ahogy azt megbeszéltük a telefonban is. Bármi kérdésem felmerült, nyugodtan feltehettem, és azonnali kielégítő választ kaptam rá. Ezt a pénzt, amit a pályáztatásra kell befizetni, nagyon megéri, és mivel garancia is van rá, akár egy újra pályáztatás is, ne habozzatok befizetni. Az első fizetésből megtérül az ára..."

Tovább >>>


2014. Szeptember

Elekes Fanni2014. szeptember 17.

Elekes Fanni véleménye

"Elekes Fanni vagyok 21 éves, pincér. Német nyelvtudásomnak köszönhetően úgy gondoltam iskola után megpróbálkozom Ausztriában munkát vállalni. Bátyám is általatok került ki még öt éve, így tudtam, hogy hozzátok fogok fordulni segítségért..."

Tovább >>>


Szapu Tamás sikeresen helyezkedett el mosogató-konyhai kisegítőként Ausztriában2014. szeptember 8.

Szapu Tamás véleménye

"Először nem akartam hinni a szememnek, mert a pályáztatás elindítása után pár óra alatt kaptam 400-500 email-t és 5-6 telefonhívást. Az első óra után már megvolt a munka, de én vártam és jegyzeteltem tovább. Elég nehéz volt elsőre, mert nem voltam kelőkképpen felkészülve, de azért boldogultam. Azért jó, ha mindenki felkészül, mert sok egyszerre, de megéri..."

Tovább >>>


2014. Augusztus

Györkefalvi Eszter és Balázs Gergely2014. augusztus 4.

Györkefalvi Eszter és Balázs Gergely véleménye

"Május 28.-án megtörtént a telefonos próbainterjú melyen mindketten megfeleltünk, majd Zoli elmondta a további lépéseket, tennivalókat. Majd miután 30.-án befizettük a pályáztatás díját, megbeszéltük a pályáztatás időpontját Zolival, majd felhívta a figyelmünket mire kell nagyon odafigyelni, mit hogyan csináljunk, tehát kis útravalóval ellátott a következő napokra, hetekre..."

Tovább >>>


2014. Július

Katalin és László sikeresen helyezkedtek el konyhai kisegítőként Ausztriában2014. július 15.

Katalin és László véleménye

" A mi pályáztatásunk május 28.-án késő délután indult és még aznap este kaptunk konkrét állásajánlatot, mindketten, mint konyhai kisegítő, egy 4 csillagos superior spa hotelbe, Tirol tartományba, egy kis faluba. Két nap múlva már munkába is álltunk. A szállás és ellátás ingyenes, még a szabadnapokra is..."

Tovább >>>


Tóth Attila sikeresen helyezkedett el konyhai kisegítőként Ausztriában2014. július 15.

Tóth Attila véleménye

"2011 tavaszán volt a pályáztatásom (legalább 350 email-t kaptam) és két hét múlva már meg volt az állásom. Egy kicsit félve és fenntartással fogadtam (új munkahely, új környezet, új kollégák, új főnökség és arról nem beszélve, hogy egyedül távol a családtól), amíg nem bizonyosodtam meg saját magam a valódiságáról (hiszen ez előtt már több helyen próbálkoztam, de ígéreten és hazugságon kívül mást nem kaptam)..."

Tovább >>>


Sipos Norbert sikeresen helyezkedett el konyhai kisegítőként Ausztriában2014. július 15.

Sipos Norbert véleménye

"Mint szerintem a legtöbben, én is az önálló keresgéléssel, ismerősök által ajánlott oldalakon megjelenő hirdetésekre küldött jelentkezésekkel kezdtem, majd látva, hogy szinte választ sem kapok, kezdtem állásközvetítő portálokat keresni! Ekkor találtam rá a Tiroli Állások oldalra. Nagyon érdekes volt számomra a koncepció, sőt, mi több szimpatikus..."

Tovább >>>


2014. Június

Lea és József2014. június 30.

Lea és József véleménye

"Napi 8-9 órát dolgozunk, heti 6 napot. A keresetünk pedig 1600-1400 Euro havonta + elég szép borravaló. Összkomfortos szoba, fürdő, kis konyha, terasz, tehát mi megtaláltuk a számításunk, sőt mi több, egy éves állást kaptunk!..."

Tovább >>>


Hargitai Linda2014. június 30.

Hargitai Linda véleménye

"A munka egyébként tényleg kemény, mert gyorsan sokat és nagyon precízen kell dolgozni, de ez nem gond, hiszen ezért jöttem és megéri, higgyétek el. Összesítve tehát nagyjából 430 levelet kaptam a pályáztatásom alatt összesen, valamint 10 telefonhívást és kb. 20 konkrét ajánlatot..."

Tovább >>>


2014. Május

Notaisz József2014. május 28.

Notaisz József véleménye

"Azt gondolom, hogy az ár korrekt, hiszen vannak sokkal drágább cégek is, olyanok is, akik még munkába állás után is kérhetnek pénzt, a Tiroli Álláskereső ezzel szemben csak egyszer, az elején kér pénzt. Egy picit én is tartottam ettől a megoldástól, de belevágtam. Kifizettem az összeget, és amint elkezdtem kapni az e-maileket, akkor jöttem rá, hogy mindez tényleg valós!..."

Tovább >>>


2014. Április

Glaszhütter Viktória és Ivett véleménye2014. április 24.

Glaszhütter Viktória és Ivett véleménye

"Gyorsan döntöttünk, októberi pályáztatás volt és december 3-án már mehettünk is! Sikeresen zárult nekünk a téli szezon, bár sokat kell kinn dolgozni, de megéri, mivel sokat keresel nem, mint Magyarországon éppen hogy elég a kis fizetésed és a jövőd építésére még csak véletlenül sem gondolhatsz! Ez Magyarország sajnos!..."

Tovább >>>


2014. Február

Ágnes és József véleménye2014. február 26.

Ágnes és József véleménye

"A pályáztatás után, kb.: 500 e-mailt kaptunk ebből olyan 30 db volt, aki érdeklődött felőlünk, több e-mailt is váltottam velük, ezen kívül volt kb. 2-3 telefonhívás is. Végül döntöttünk egy hotel mellett, ahova ki is jöttünk próbamunkára, egy napot dolgoztunk, Ági szobalány én pedig konyhai kisegítőként, nap végén megbeszéltük a főnökkel a részleteket és December 3.-án kezdhettünk is..."

Tovább >>>


Veronika és Omár2014. február 26.

Veronika és Omár véleménye

"Ha nem velünk történik, el sem hiszem! A jelenlegi munkaadónk 20 óra körül hívott fel bennünket, majd egy fényképes önéletrajz elküldése után, másnap délután konkrét ajánlatot tett. A megérzésünkre hallgatva nov. 28.-án elfogadtuk az ajánlatot..."

Tovább >>>


Csongor sikeresen helyezkedett el recepciósként Ausztriában2014. február 26.

Csongor véleménye

"Teljes mértékben elégedett vagyok mindennel, amit nyújtottatok, ami pedig az ár-érték arányt illeti, ennyit kell áldozni egy ilyen szintű szolgáltatásra. Ez az összeg kb. 1 hét alatt megtérül az ausztriai munka során..."
Tovább >>>


Kállai Dávid véleménye2014. február 26.

Kállai Dávid véleménye

"Egy hét alatt közel 500 válasz e-mailt kaptam ausztriai szállodáktól, ennek közel egynegyede teljesen használható és aktuális volt. Telefonon az első héten átlag napi 5-6 hívást kaptam, de igazából a telefonos kontaktfelvétel a szállodák részéről nem állt le egészen december közepéig. Kétnaponta egy telefonos interjúlehetőség akkor is befutott..."
Tovább >>>


2014. Január

Linzenbold Edit és Pisla László2014. január 24.

Linzenbold Edit és Pisla László véleménye

"A második pályáztatástól számított 3 napon belül ismét rengeteg e-mail valamint 5 telefonhívás érkezett, konkrét ajánlattal. Ezek közül választottuk ki a nekünk megfelelő hotelt, majd december 15-én kiutaztunk és sikeresen munkába álltunk..."
Tovább >>>


István és Zoltán2014. január 24.

István és Zoltán véleménye

"Zoli felszolgáló állásra pályázott, én házmester, konyhai kisegítő, mosogató munkakört kerestem. Jött egy e-mail, hogy ugyan pincérre nincs szükségük, de keresnek egy munkatársat a síkölcsönzőbe, ha érdekel egy személyes interjú után -ha megfelelek -, szívesen dolgoznának velem. Nagyon megörültem, hisz 17 évig volt sportboltom, snowboard-oktató vagyok, álmaim állását kínálták..."
Tovább >>>


Zánthó Róbert2014. január 24.

Zánthó Róbert véleménye

"A fizetés nagyon jó, 1550 €, van külön szobám, amiben egyedül vagyok és még konyha is tartozik hozzá! Egyedül a fürdő a közös, de eddig nem volt még vele probléma. A főnökeim nagyon rendesek, tényleg egy szavam sem lehet. Egyedül, ami meglepetés volt, hogy a főnökeimen illetve a recepciós lányon kívül senki nem beszél németül, csak olaszul..."
Tovább >>>


Kiss Adrienn2014. január 24.

Kiss Adrienn véleménye

"Kettő szálloda vissza is hívott, hogy kezdhetek 2 napon belül. A második hívás nagyon tetszett és a hölgy is szimpatikus volt így el is fogadtam. Másnap hívtak egyeztetés miatt és szombat hajnalba már indultam is. Vasárnap pedig már dolgoztam, is mint szobalány.
Összegezve: összesen kaptam egy hét alatt 432 db levelet, 19 telefonhívást, 21 kérte a további dokumentumaimat, 10 konkrét, hogy kezdhetek pár napon belül..."
Tovább >>>


Angelika2014. január 24.

Angelika véleménye

"Az élet itt teljesen más, mint otthon, de ez nem azt jelenti, hogy könnyű. Dolgozni kell, és nagyon sok kitartás, lelkierő szükséges. A munkáltatóim kedvesek, az étel megfelelő, szállás ingyen van, a fizetés pedig megéri. A pályáztatási díj egy hét alatt megterül, persze nyilván előre kell befektetni..."
Tovább >>>


2013. December

László Judit2013. december 20.

László Judit véleménye

" A német tudásommal nem volt gond, így körülnéztem álláskereső oldalakon, és mindenhova beküldtem a jelentkezésemet, ahol nem írtak elő gyakorlatot. A kb. 50 helyről csupán 4-től érkezett válasz, udvarias elutasítás. Ezután találtam a neten a Tiroli Álláskeresőre...."
Tovább >>>


Szűcs Attila2013. december 20.

Szűcs Attila véleménye

"Ami nagyon tetszett, és ami miatt mindenkinek csak ajánlani tudom a Tiroli Álláskereső csapatát, az az, hogy minden úgy történt, ahogy előre megmondták. Magabiztosak voltak, de utóbb rájöttem, a rendszerük (garancia, illetve újrapályáztatás ameddig nincs eredmény, stb.) és a rutinjuk miatt tényleg sikeres lehet ez a dolog..."
Tovább >>>


2013. November

Barics Gyöngyi2013. november 29.

Barics Gyöngyi véleménye

"Írok először is arról, hogy aznap amikor elindult a pályáztatás engem legalább 30 munkáltató hívott az első délután 16 órától este 22-ig. Aztán nem is tudom pontosan, de biztos, hogy 90 e-mailnél több válasz jött az első napon. Ezekben önéletrajzot, és ajánlásokat, iskolai dokumentumokat kértek tőlem..."
Tovább >>>


Kis-Palotai Erzsébet2013. november 29.

Kis-Palotai Erzsébet véleménye

"8 hónapig dolgoztam egy call-centerben, Budapesten, de sajnos az a jövedelem, amit ott kerestem nem volt elég családom eltartásához. Ekkor ajánlotta egy ismerősöm, hogy nézzem meg a Tiroli Állások honlapot. Én nagyon óvatos, bizalmatlan ember vagyok, így sok kétséggel küszködve, de belevágtam. Minden úgy volt, ahogy azt Zoltánék állították..."
Tovább >>>


Vad Gábor2013. november 29.

Vad Gábor véleménye

"Sikeresen végigjártam a személyes találkozókat és a próbamunkát. Volt ahol nem fizettek, de beleláttam az osztrák konyhába és a technológiába. Ellátást és szállást kaptam. Több helyre is mehetnék. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy én választhattam az ajánlatok között!..."
Tovább >>>


2013. Október

Tóth Lajos2013. október 15.

Tóth Lajos véleménye

"Gyorsan megbeszéltük a részleteket, jött a futár, fizettem a díjat, másnap délután indult a pályáztatás. Még azon az estén befutott majd 200 e-mail, természetesen több mint 90 százalék udvarias elutasítás volt. De volt egy nagyon érdekes levél egy Zell am See-i hotelból, mellékletben konkrét munkaszerződés, alá kellett volna írni, és visszaküldeni..."
Tovább >>>


Enikő és György2013. október 15.

Enikő és György véleménye

"Jól döntöttünk! Nagyon is jól. Már jó pár éve nézegettük az oldalatokat mielőtt eljutottunk volna oda, hogy próbainterjú. De valahogy érződött a levegőben, hogy amit ti kommunikáltok az oldatotokon az csak jó választás lehet a számunkra. Így belevágtunk és azt mondtuk magunknak, ahhoz hogy párban el tudjunk helyezkedni RÁTOK van szükségünk..."
Tovább >>>


2013. Szeptember

Gabriella2013. szeptember 10.

Gabriella véleménye

"A pályáztatásom július 24 történt. Még aznap 347 e-mailt kaptam és 6 db telefonhívást. A legtöbb email ugyan elutasító volt, de csak azért, mert már benne jártunk a nyári szezonban. De így is volt 10 olyan, amely azonnali kezdést ajánlott. Mindezt úgy, hogy nem volt szakmai tapasztalatom..."
Tovább >>>


Adrienn és Péter sikeresen helyezkedett el felszolgálóként és konyhai kisegítőként Ausztriában2013. szeptember 10.

Adrienn és Péter véleménye

"Nem is gondoltuk volna, hogy áprilisban már a pályáztatásunk napján sok száz e-mailt fogunk kapni. Ennek nagy része automatikus visszajelzés volt, de nagyon sok személyes és pozitív e-mail is érkezett. Abból az e-mail dömpingből 4 szimpatikus hotelt kiválasztottunk, és végül a jelenlegi nauders-i hotel mellett döntöttünk, ami egy nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen idén júliustól szeptemberig egy nyári szezont dolgozhattunk ott..."
Tovább >>>


2013. Július

Eszter és Ádám2013. július 5.

Eszter és Ádám véleménye

"2 év külföldi munka után nem sikerült önállóan munkát találnunk a nyári szezonra. Ekkor döntöttünk úgy, hogy megkeresünk titeket, bízva abban, hogy még május végén is sikeres lehet a pályáztatásunk párként, tapasztalattal és a német nyelvet jól beszélve. A telefonos próbainterjú jól sikerült, és miután megbeszéltük a pályáztatás napját, nagyon gyorsan történt minden..."
Tovább >>>


Tóbiás András2013. július 5.

Tóbiás András véleménye

"Na, ez a mondat, szó szerint megragadt a fejemben - ez a korrektség / jófejség / ésszerűség jellemezte amúgy az egész álláskeresési folyamatot. Elég "problémás" eset voltam, sok-sok kérdéssel. Egy hónapon át csak egyezkedtem, érdeklődtem. Egyszer sem esett nehezére Zolinak visszahívni engem - amikor véletlen nem volt benn és egy kolleginája vette fel a telefonját, akkor is kaptam választ a kérdésemre..."
Tovább >>>


Alexandra és Dániel2013. július 5.

Alexandra és Dániel véleménye

"A bemutatkozó levelünkben megemlítettük, hogy párom csak angolul beszél, én pedig közép szinten németül, szerintem rendkívül fontos, hogy csak valós dolgot állítsunk, főleg a nyelvtudást illetően, mert ha kiutazik az ember és nem ért semmit sem, az kellemetlen lehet és még az állásába is kerülhet. Az Email-ek záporoztak bennünket, körülbelül 260 Email-t kaptunk, ám ebből érdemleges csak 5 volt, 26 választ kaptunk olyan Hoteltől, ahol szívesen láttak volna bennünket a téli szezonban..."
Tovább >>>


Ágnes és Armand2013. július 5.

Ágnes és Armand véleménye

"18 helyre bekérték az önéletrajzunkat. Ugyanezen a napon 2 telefonhívást is kaptunk. Végül a két telefonhívás közül választottuk ki a jelenlegi munkahelyünket, nagyon gyorsan kellett döntenünk, igazából mindkét hotel konkrét ajánlatot tett, de végül a nagyobb hotel mellett tettük le a voksunkat. Tehát a pályáztatásunkat követő negyedik napon már útban voltunk az új munkahelyünk felé..."
Tovább >>>


2013. Június

Frész Zsuzsa2013. június 16.

Frész Zsuzsa véleménye

"Azt sem tudom, hol kezdjem. Május 17-én pénteken volt a pályáztatásom, a beindítás után kb. 15 perccel megvolt az első telefonhívásom, ami az izgulásom ellenére meglepően jól ment. A hölgy, akivel beszéltem akkor még csak a bemutatkozó levelem olvasta es annak alapján döntött úgy, hogy felhív, nagyon örült, hogy persze néha akadozva, de szépen beszéltem németül..."
Tovább >>>


2013. Május

Dudás Gábor2013. május 10.

Dudás Gábor véleménye

"Sok a munka, de mindenki keményen dolgozik. Naponta háromszor kapok enni, a szabadnapon is. 1200 Euro a nettó fizetés. Ez egy igazi családi vállalkozas, megbecsülik a munkámat. Bárkinek merem ajánlani, aki nem fél a napi 8-9 óra munkátol. Később lehet, hogy több lesz, mert még nem indult el a szezon. Német nyelvtudás nélkül viszont nem szabad elindulni, mert nem érted meg az utasításokat..."
Tovább >>>


Mariann sikeresen helyezkedett el Ausztriában!2013. május 10.

Mariann véleménye

"De bátran tudom ajánlani, hogy vágjatok bele, ha pénzt akartok keresni, mert megéri. Én két nap alatt találtam munkát, több száz e-mailből már az első nap volt pozitív ajánlat. A külföldi munkakeresés mindenképpen pénzbe kerül. Most már két hónapja vagyok itt, nem könnyű, de valamit valamiért. A szállás, kaja ingyen van, rendesen fizetnek, veszteni valótok nincsen, úgyhogy hajrá..."
Tovább >>>


Fodor Beáta2013. május 10.

Fodor Beáta véleménye

"A megbeszéltek alapján elindult a pályáztatásom. Bevallom még ekkor is voltak kétségeim, hogy fog-e valaki egyáltalán írni. De már akkor úgy voltam: lesz, ahogy lesz. Megdöbbenésemre két napon keresztül ültem a gép előtt, mert csak ömlöttek a levelek a postafiókomba. Összesen kb. 500 levél érkezett, amit nem győztem válogatni, jöttek a telefonok is sorban kb.8-10 db.."
Tovább >>>


Szalai Zsuzsa2013. május 10.

Szalai Zsuzsa véleménye

"A szolgáltatásért kifizetett érték nem kevés egy munkanélkülivé vált, pláne egy régóta munkanélküli embernek, de! megéri, mert nem csak egy pőre címet kap az ember magára hagyva, hanem az első telefoncsörgéstől kezdve a több havi ledolgozott hónap után is tud maga mögött egy csapatot, akik ha kell, ott állnak mellette..."
Tovább >>>


2013. Április

Zsuzsanna véleménye2013. április 17.

Zsuzsanna véleménye

"Október végéig kell maradnom, addig tart a szezon. Dolgozni kell, de nem kell megszakadni. Bárkinek tudom ajánlani a Tiroli Álláskeresőket, mert nagyon korrektek. Először féltem, mi lesz, ha ez újabb átverés. De utólag örülök, hogy így döntöttem. Azóta is volt pár telefonhívásom, de udvariasan visszautasítottam őket, hogy már dolgozom, de a téli szezonra újra jelentkezem. ..."
Tovább >>>


Németh Veronika és Szabadi László2013. április 17.

Németh Veronika és Szabadi László véleménye

"Már az első nap száz felett járt az e-mailek száma. Többnyire negatív visszajelzések érkeztek, arról, hogy már nincs az adott vendéglátóhelyen állás, mivel már megvan a személyzet nyárra. Az e-mailek 15%-a pedig automata válasz volt. A második illetve a harmadik napon is folyamatosan érkeztek az e-mailek. Körülbelül öt helyre kellett önéletrajzot küldenünk. Ebből kettőre hívtak be állásinterjúra..."
Tovább >>>


2013. Március

Szentes Erika2013. március 9.

Szentes Erika véleménye

"A pályáztatást megelőző hetekben egyedül próbáltam állast találni, rengeteget pályáztam, többször elutaztam állásinterjúkra, elköltöttem egy csomó pénzt, és sajnos mégsem sikerült, pedig mar dolgoztam korábban egy hotelben. Már többször olvastam a Tiroli Álláskereső honlapját, és a beszámolókból láttam, hogy nagyon jól működik a szolgáltatásuk. Beláttam, hogy muszáj profikra bíznom magam..."
Tovább >>>


Szapu Tamás2013. március 9.

Szapu Tamás véleménye

"Majd megtörtént a pályáztatás, és kimentem Ausztriába próbamunkára, konyhai kisegítőként helyezkedtem el. Ledolgoztam 2 hetet aztán hazamentem. De hála a Tiroli csapatnak, még időben újrapályáztattak és ezúttal sikerült Németországban mosogatóként elhelyezkednem. Sok itt a papírmunka, de csak egyszer kell minden megcsinálni. Nagyon kedvesek az emberek és nagyon segítőkészek..."
Tovább >>>


2013. Február

Kocsis Judit2013. február 21.

Kocsis Judit véleménye

"Egy napon regisztráltam a www.tiroliallasok.hu oldalra hogy szeretném, ha letesztelnék a német nyelvtudásom. Egy kedves hölgy másnap már fel is hívott, hogy megbeszéljük a részleteket, illetve hogy melyik napon fognak hívni és milyen időpontban a nyelvi interjú miatt. Az összes felmerülő kérdésemre választ kaptam tőle. Majd eljött a nyelvi interjú ideje, és megfeleltem... "
Tovább >>>


Majoros Orsolya2013. február 21.

Majoros Orsolya véleménye

"A kezdet nem volt könnyű, de nagyon sok segítséget kaptam. A szállás, ellátás ingyenes, szabadnap egyszer a héten. A szezon végéig maradok, kb. április 10-ig. Mindenkinek, aki szeretne külföldön dolgozni, ajánlom a Tiroli Álláskeresőt, nem csak a gyors ügyintézés miatt, hanem ha valami kérdés, probléma van, bármikor lehet Hozzájuk fordulni!..."
Tovább >>>


Péter véleménye2013. február 21.

Péter véleménye

"Meglepően gyorsan ment minden. A honlapon található információk is érthetőek és korrektek voltak, valóban minden úgy történt, ahogy ott szerepel. Zoltán telefonon felvette velem a kapcsolatot, közösen dolgoztunk az önéletrajzon, motivációs levélen, a fénykép kiválasztásán. Pontosítottuk az állásokkal – felszolgáló, illetve recepció – kapcsolatos elképzeléseimet, illetve kaptam tanácsokat a megkeresésekkel kapcsolatban is... "
Tovább >>>


2013. Január

Banka Nikolett2013. január 13.

Banka Nikolett véleménye

"Ezután jelentkeztem, majd amikor a telefonos interjún megfeleltem, el is indult a pályáztatásom. Már az első nap kb. 200 e-mailt és kb. 10 hívást kaptam, a következő napokban pedig újabb ajánlatok jöttek, összességében 350-400 email, és 25-30 hívás érkezett..."
Tovább >>>


Androkity István2013. január 13.

Androkity István véleménye

"Nagyszerűen dolgoztok! Már az első nap este két telefonhívást kaptam, utána özönlöttek az e-mailek, sőt még most is kapok. Így négy hét után már csak napi egy-egy telefonhívás, illetve e-mail érkezik, amikre lehetőség szerint válaszolok is, mert soha semmit nem lehet előre tudni. Második nap felhívtak, és kellemesen beszélgettünk... "
Tovább >>>


Földesi Máté2013. január 13.

Földesi Máté véleménye

"Megmondom őszintén, hogy én egy percig sem kételkedtem a szolgáltatás, a szezonális programcsomag színvonaláról. Az első híváskor már rögtön szimpatikusak lettetek, valamint a weboldal teljes egészében magáért beszél. Teljesen korrekt jól összerakott, megszerkesztett team akik tudják mit csinálnak, úgyhogy én csak is ajánlani tudom minden olyan embernek, aki szeretne kijutni és nehezen talál munkát..."
Tovább >>>


Kis Gábor2013. január 13.

Kis Gábor véleménye

"Eleinte egyedül próbáltam munkát keresni miután kitettek az előző munkahelyemről a szezon közben 2012 Decemberében. Sok helyet felhívtam, próbálkoztam, semmi nem jött össze, ezért elkezdtem alternatívát keresni. A tirolliallasok.hu oldalt már évekkel ezelőtt ismertem, de kicsit féltem az egésztől hogy, nem-e átverés az egész. Felvettem velük a kapcsolatot, és minden gördülékenyen ment, úgy ahogy kellett... "
Tovább >>>


2012. December

Apáti Krisztina és Goldschmidt László2012. december 11.

Apáti Krisztina és Goldschmidt László véleménye

"Sajnos 3 éve egy váratlan betegség miatt meghiúsult a pályáztatásunk tavaly pedig egyénileg álltunk neki az álláskeresésnek, hogy megspóroljuk a közvetítői díjat! Naponta 8-10 órát töltöttünk a számítógép előtt keresve a számunkra megfelelő munkát. Melynek eredménye egy pár e-mail, amiben köszönik, de nem tudnak számunkra munkát ajánlani. Ezek után megfogadtuk, hogy nem bízzuk a véletlenre és újra felvettük Zolival a kapcsolatot, aki szívélyesen fogadta jelentkezésünket és válaszolt minden kérdésünkre..."
Tovább >>>


Ottlik Emese2012. december 11.

Ottlik Emese véleménye

"Ottlik Emese vagyok, Tiszaújvárosban élek, 43 éves vagyok szobalányként már túl vagyok az első téli szezonomon, amit teljes mértékben a Tiroli álláskereső csapatának köszönhetek. Nagyon gyors, korrekt és gördülékeny volt a kapcsolattartás és a pályáztatás... "
Tovább >>>


Pataki Gábor2012. december 11.

Pataki Gábor véleménye

"Egyszer csak jött egy telefon. Suteu Zoltán volt a "Tiroli Álláskeresőtől". Szegénynek először nem is értettem a vezeték nevét. Azért hívott, hogy tényleg akarom ezt a csomagot, lehetőséget. Először nem akartam hinni a fülemnek, hogy mi az, hogy nem csak - KÜLDÖM a CSOMAGOT - mondott! "Kedves Gábor szeretném leellenőrizni a német tudásod, hogy érdemes-e neked ezt a csomagot választani, vagy előbb egy Felkészítő Tréning kell számodra..."
Tovább >>>


Balázs Szabina2012. december 11.

Balázs Szabina véleménye

"December 15-től 31-ig 810 eurót kerestem, ami szerintem elég szép összeg az otthoni fizetésekhez képest. A hotel tulajdonosa és felesége mindig mosolyogva köszön, érdeklődnek, hogy érzem magam, hogy tetszik a munka, amit otthon eddig szintén nem tapasztaltam. Úgy érzem, jó döntést hoztam, amikor Titeket választottalak, mert Nektek köszönhetően, haza érve sok dolgot meg tudok majd valósítani, amire eddig nem volt lehetőségem... "
Tovább >>>


Klári és Dávid sikeresen helyezkedett el Ausztriában2012. december 11.

Klári és Dávid véleménye

"A főnökünk nagyon aranyos, kedves, segítőkész és rettenetesen közvetlen velünk, olyan, mint ha a barátunk lenne. Valójában én egy percig sem kételkedtem bennetek, hogy valami átverés lenne ez az egész. Mindenhez pozitívan álltam, ha a Tiroli Álláskeresőről beszéltem. (Dávid is) Kb. 500 e-mailt kaptunk ebből 15-20 konkrét ajánlat volt..."
Tovább >>>


Berta-Borsányi Judit és Borsányi Dóra2012. december 11.

Berta-Borsányi Judit és Borsányi Dóra véleménye

"A kapcsolatfelvétel, szervezés, hirdetés, keresés mind korrekten, precízen és rendkívül gyorsan történt, de ami a leggyorsabban valósult meg, hogy ránk talált a kívánt állás, így néhány napon belül már utazunk is Ausztriába. Testvérem szobalányként, jómagam pedig recepciós munkakörben dolgozom majd, és izgatottan várjuk. Amennyiben bárkinek kételyei lennének az működésetekkel kapcsolatban, annak azt tanácsolom, hogy mindezt oszlassa el, és cserébe megtalálja azt, amit keres..."
Tovább >>>


2012. November

Csányi József2012. november 20.

Csányi József véleménye

"A pályáztatásom pár nappal a tréning után indult. S ahogyan a Tirolisok mondták úgy is lett; rengeteg válasz érkezett, kb. 600 e-mail. Ezen nem igazán csodálkoztam, mert a nagyszámok törvénye révén, s Tiroli több éves tapasztalata alapján erre lehetett számítani. Persze a nagyrészük, kb. 90 % az elutasító volt, mert már betelt a pozíció, vagy csak nyáron működnek. Viszont jöttek szépen önéletrajzkérések, illetve konkrét ajánlatok is. E-mailben, telefonban egyaránt jelentkeztek közvetlenül nálam, szám szerint kb. 10-12 ajánlat jött össze két hét alatt. Telefonon kb. 4-5 megkeresés érkezett, a többi levélben..."
Tovább >>>


Balázs Ágnes és Szommer Zoltán2012. november 20.

Balázs Ágnes és Szommer Zoltán véleménye

"Mi párban jelentkeztünk a férjemmel. Én szobalánynak 43 évesen, elég nyelvtudással, a férjem 59!évesen,házmesternek, (életében nem csinálta), sokkal kevesebb nyelvismerettel. Kb.500 e-mailt kaptunk és pár telefont. Egyedül mehettem volna,de mi vártunk. Igaz, kétségbe voltam esve, de mégis sikerült. Ez az egy konkrét ajánlatunk volt, ahol most vagyunk! Egy és az be is jött!..."
Tovább >>>


2012. Október

Bakacsi Hajnalka2012. október 9.

Bakacsi Hajnalka véleménye

"Tavaly augusztusban találtam rátok a barátnőmön keresztül, aki az interneten keresgélt, és ő küldte el nekem a címeteket. Voltunk fönt Pesten, mert kíváncsi voltam, kik azok, akikre az "életemet bízom". Már a Nyelvparádén nagyon szimpatikusak voltatok. Decemberben több tucat telefon és email váltás után elkezdtük a pályáztatást. Kb. 550 - 600 levelet kaptam, aminek nagy része automata válasz volt. 100- 150 olyat, aki a téli- és olyat, aki a nyári szezonra keresett munkást..."
Tovább >>>


Patarcsity Péter2012. október 9.

Patarcsity Péter véleménye

"A Tiroli álláskeresőre az interneten bukkantam rá egészen véletlenül. Én is, mint sokan tele voltam kétségekkel, mivel sok rosszat hallani, olvasni manapság a külföldi munkaközvetítőkről. Ezt a kételyt kellett leküzdenem, amikor jelentkeztem a 2012.09.08-án kezdődő állásfelkészítő tréningre. Nagyon sok hasznos dologgal ismerkedtünk meg, ami az Ausztriai munkavállaláshoz elengedhetetlenül szükséges. Ráadásul közvetlen és jó hangulatban telt el a nap..."
Tovább >>>


Jakab Imre2012. október 9.

Jakab Imre véleménye

"Amikor Zoli felhívott, hogy egyeztessünk, közölte velem, hogy most küldik szét a bemutatkozó levelemet és készüljek föl, hogy bármikor hívhatnak, na, hát kb. 2 óra múlva fel is hívott az első majd a másodok és harmadik munkaadó. Közben 280 e-mailt kaptam, ebből 8 volt, ami komoly érdeklődést mutatott, ha jól emlékszem ez egy pénteki nap volt..."
Tovább >>>


2012. Szeptember

Palkó György2012. szeptember 22.

Palkó György véleménye

"Telefonos beszélgetéseim nem tudom ennyire pontosan, de 10-15 hellyel sikerült telefonon keresztül is beszélnem. Összesen 9 helyről kaptam konkrét ajánlatot 1 hónap alatt. Már a 2. napon este megvolt a hely, ahova menni szerettem volna, el is fogadtam az ajánlatot, bár Hausmeister állás érdekelt volna elsősorban, és ez csupán Abwäscher ajánlat volt, de az összes egyéb általam felállított kritériumnak megfelelt: külön szoba, min 1200Eur/hó nettó, környezet, azonnali kezdés, ingyenes szállás és ellátás..."
Tovább >>>


Hildi Gyula2012. szeptember 22.

Hildi Gyula véleménye

"A számotokra kifizetett összeget mosogatóként kb. 5 nap alatt megkerestem. Megérte a befektetés, többszörösen megterül rövid időn belül. Ráadásul ki sem kellett mozdulnom otthonról, csak küldözgetnem kellett az önéletrajzokat és felvennem a telefont. Ennél könnyebben még nem szereztem munkát..."
Tovább >>>


2012. Augusztus

Harczos László Levente sikeresen helyezkedett el 2012. augusztus 18.

Harczos László Levente véleménye

"Sokat keresgéltem az interneten, hogy milyen úton induljak el a külföldi munkavállaláshoz. Több céget is megnéztem, a legszimpatikusabb számomra a Tiroli Álláskereső ajánlata volt. Elolvastam a sikeres pályázók leveleit és úgy gondoltam ilyen sokan nem adhatják a nevüket és elérhetőségüket egy megbízhatatlan dologhoz..."
Tovább >>>


Imre Lívia2012. augusztus 18.

Imre Lívia véleménye

"Szerda este indítottad a pályáztatásomat. Éjszaka már 54 pozitív ajánlatot kaptam, 92 nekem szimpatikus ajánlatot választottam ki és ezekből kezdtem el kiszűrni a jobbakat. Ki mit vár el, milyen messzire kell utaznom, mennyit fizet stb. Pénteken kaptam attól a szállodától az e-mailt ahol most dolgozom. Voltam bemutatkozó beszélgetésen is náluk, és 1 hét múlva már dolgoztam is..."
Tovább >>>


2012. Július

Jakab Anita és Zagyi Norbert2012. július 3.

Jakab Anita és Zagyi Norbert véleménye

"Volt az e-mailek közül kb. 10-15, ami már önéletrajzot, referenciát és bizonyítványt is kért, persze ezeket mind elküldtük. Telefonhívás az első nap 1 db volt, a második nap is, és a pályáztatást követő 6. napon hívtak a mostani munkahelyünkről, hogy 2 embert keresnek (szobalány, mosogató). Szinte minden problémamentesen lefolyt, másnap visszahívtam őket, mindent megbeszéltünk, és a pályáztatástól számított egy hét múlva már megvolt a munkahelyünk, csak az utazás volt hátra..."
Tovább >>>


Kovács Klára2012. július 3.

Kovács Klára véleménye

"Szerda este indítottad a pályáztatásomat. Éjszaka már 54 pozitív ajánlatot kaptam, 92 nekem szimpatikus ajánlatot választottam ki és ezekből kezdtem el kiszűrni a jobbakat. Ki mit vár el, milyen messzire kell utaznom, mennyit fizet stb. Pénteken kaptam attól a szállodától az e-mailt ahol most dolgozom. Voltam bemutatkozó beszélgetésen is náluk, és 1 hét múlva már dolgoztam is..."
Tovább >>>


Tóth Izabella2012. július 3.

Tóth Izabella véleménye

"A program kifizetése gördülékeny és gyors volt. Minden kérdésemre gyors választ kaptam. Mivel pályáztatásom elindításától 2 napon belül több konkrét állásajánlatot is kaptam, úgy gondolom, a befizetett összeg már az első fizetésemkor megtérül. Már az első nap több mint 200 e-mailt kaptam, ez így szezon közben várakozáson felüli..."
Tovább >>>


2012. Május

Gillich Kornélia véleménye2012. május 27.

Gillich Kornélia véleménye

"Április 26-án, csütörtökön küldtétek el a pályázati anyagomat, és már aznap több száz válaszlevelet kaptam. Bár nagy részük automatikus válasz volt, mert éppen zárva volt a szálloda, vagy olyan, hogy nincs szabad hely náluk, de másnapig összesen kb.600 levél jött, és volt néhány, 5 telefonhívás is..."
Tovább >>>


2012. Április

Molnár Edina2012. április 8.

Molnár Edina véleménye

"Én azt ajánlom mindenkinek, hogy próbálja meg, mert így biztos, hogy el fog tudni helyezkedni, Ausztriában dolgozni. Természetesen a nyelvtudás az elengedhetetlen, ha még csak alapszinten is, de muszáj, mivel a munkáltatóval beszélni kell telefonon németül..."
Tovább >>>


2012. Március

Haál András2012. március 11.

Haál András véleménye

"Hát először én sem hittem el, hogy tényleg lehetséges-e ez a dolog, mert már csalódtam más cégben, de aztán mégis belevágtam. Gyorsan és egyszerűen le lehet rendezni a dolgokat a Tiroli Álláskereső céggel, mert segítőkészek, és ők is szeretnék, hogy tényleg kijussunk külföldre. Bármiféle kérdés merült fel bennem, arra mindig választ kaptam, ez megnyugtató, pláne, ha sok pénzről van szó..."
Tovább >>>


2012. Január

Szathmári Attila véleménye2012. január 19.

Szathmári Attila véleménye

"A legtöbb osztrák munkáltató szívesen alkalmaz magyar munkavállalót, mert meg vannak velünk elégedve. Ha már kicsit beszélsz németül az már plusz pont. A többi az meg már jön magától, ha már kint vagy. TÉNYLEG!!! (Ha nem, akkor sem kell elkeseredni, mert erre is van megoldás: A TIROLI ALLASKERESŐ). Ők úgy gondolom, hogy beszéd centrikus és ami még fontosabb az adott szakmához kapcsolódó nyelvet fogják, Neked megtanítani melyet egyből hasznosítani fogsz tudni a kinti munkád során..."
Tovább >>>


2011. December

Bakacsi Hajnalka véleménye2011. december 10.

Bakacsi Hajnalka véleménye

"Nagyonfélénken indultunk neki, de szerencsénk volt, mert pont a Nyelvparádé előtt kaptuk az infót, és úgy döntöttünk, hogy akkor "leellenőrizzük" őket, mennyire valóságosak, és felmentünk Budapestre. Célirányosan csak az ő pavilonjukat kerestük. Amikor megtaláltuk őket, akkor már egy hatalmas pozitív csalódásban volt részünk, mert egy aranyos mosolygós fiatalemberrel találkoztunk, beszéltünk..."
Tovább >>>


Szabó Katalin és Majoros Attila véleménye2011. december 10.

Szabó Katalin és Majoros Attila

"Megpróbáltunk kétszer is önerőből kijutni, de sajnos nem sikerült. Ekkor határoztuk el, hogy igénybe vesszük a szolgáltatásotokat. Mivel a nyelvtudás előny, és elengedhetetlen, ezért mi fél évig jártunk egy nyelviskolába a kiutazás előtt. Ennek jelenleg nagy hasznát látom, mert a munkaadómmal teljes mértékben megértjük egymást, ami az első perctől kezdve szemmel látható szimpátiát váltott ki benne, ill. bennük, ugyanis többen vannak..."
Tovább >>>


2011. November

Mogosiu Balog Felix véleménye2011. november 8.

Mogosiu Balog Felix véleménye

"Hogy mennyiben is valós a „Tiroli Álláskereső” cég? Nagyon is az! Én is sokat gondolkodtam, hogy bele vágjak-e ebbe a dologba, mert nem rendelkeztem az anyagiakkal és féltem nehogy csalódás érjen. De azt mondhatom, hogy nem bántam meg. Ahogy elindították a pályáztatásomat máris rengeteg levelet kaptam és ugyanakkor hívást! Jelenleg 633 levelet kaptam, több mint 60 hívást és ebből a 60 hívásból + e-mailből mindenki hívott személyes interjúra és próbamunkára..."
Tovább >>>


2011. Október

Csortos Krisztina2011. október 15.

Csortos Krisztina

"Dolgozzak itthon heti 6 napot 10-12 órában 320Ft-os órabérért? Erre vállaljunk friss házasként gyereket? Na, nem! Ez ahhoz sok, hogy meghaljunk, de kevés, hogy megéljünk. Egyre csak bosszantott, hogy a magyar embert semmibe se veszik. Nem hagyott nyugodni a gondolat, másoknak sikerült, én meg itt nyomorogjak!"
Tovább >>>


Gillich Kornélia2011. október 15.

Gillich Kornélia véleménye

"Én is, ahogy sokan mások, sokáig kételkedtem, hogy tényleg lesz lehetőségem kint dolgozni, és hónapokig vívódtam, hogy merjek-e belevágni. De meggyőző volt a cég ajánlata, hogy garanciát vállaltok arra, hogy lesz munkahelyem, de ha mégse jönne valamiért össze, visszafizetitek a befizetett összeget. Így könnyebb volt a döntés..."
Tovább >>>


2011. Szeptember

Horváthné Szenti Anette2011. szeptember 20.

Horváthné Szenti Anette

"Szabadidőm nem sok volt, de azt nagyon jól igyekeztem eltölteni. Kirándulam-tunk a kollégákkal, és mivel nagyon jó idő volt egész nyáron, még szept. közepén is , és mivel a szálloda a közvetlenül a tó parton van, amikor csak lehetett, strandoltunk, hol többen, hol kevesebben, de mindig jó társaságban... "
Tovább >>>


2011. Augusztus

Pintér Anett véleménye2011. augusztus 5.

Pintér Anett véleménye

"Egyáltalán nem bántam meg hogy belevágtam, hisz ez az összeg elég hamar visszatérül. Minden gördülékenyen ment és S. Zoltán nagyon kedves és segítőkész volt velem! Tegnap kb. 13 órakor került sor a pályáztatásomra, délutánra már megvolt a konkrét munkáltatóm..."
Tovább >>>


2011. Július

Tóth Enikő véleménye2011. július 21.

Tóth Enikő véleménye

"Nekem nagyon jók a tapasztalataim a Tiroli Álleskeresővel kapcsolatban. A pályáztatásom utáni napon kb. 200-300 e-mailt kaptam, most már 700-nál tartok és minimum 20-an hívtak fel.Ezután 2 hétig minden nap telefonáltak munkaadók... "
Tovább >>>


Komáromi Olga és Fülöp Miklós2011. július 21.

Komáromi Olga és Fülöp Miklós véleménye

"A Ti szolgáltatásotokkal a lehető legjobb segítséget megkaptuk, csak épp munkába nem álltatok helyettünk! Minden kérdésünkre tapasztalt választ kaptunk. A pályáztatás napján érkezett 370 email és 3 telefonhívás, a rákövetkező négy napon még legalább 150 email, a választól függetlenül igen udvarias..."
Tovább >>>


2011. Június

Zsadony Erika sikeresen helyezkedett el 2011. július 13.

Zsadony Erika véleménye

"Pályáztatásom második napján sikerült állást találnom Ausztriában. Görögországban élek 19 eve, és az itt zajló politikai történések lehetetlenné tettek engem és a családomat. Már közel 2 éve próbálkozom az álláskeresássel. Annak ellenére, hogy 2 különböző végzettségem van, és több nyelven beszélek, reménytelennek tűnt. Ekkor találtam rátok!"
Tovább >>>


2011. Május

Horváth Boglárka véleménye2011. május 20.

Horváth Boglárka véleménye

"Én is, mint mindenki, aki ezeket a beszámolókat olvassa, kétkedve álltam az egész dologhoz. 2010. decembertől 2011. márciusig csak nézegettem az oldalt, figyeltem a Facebook-on a tevékenységüket, próbáltam a neten bármilyen a céggel kapcsolatos negatív véleményre bukkanni, de nem találtam semmit. Ahogy egyre inkább megbízhatónak tűnt, mint a cég, mint a program, elkezdtem némettanárhoz járni, hogy felfrissítsem a nyelvtudásom, illetve pénzt félretenni..."
Tovább >>>


2011. Február

Óbert Tamás véleménye2011. február 12.

Óbert Tamás véleménye

"Hát először én sem hittem el, hogy tényleg lehetséges-e ez a dolog, de aztán mégis belevágtam. A legkedvesebb hobbymat adtam fel, ill. el (motocross), hogy elinduljak a jobb élet útján. Így álltam hozzá a dolgokhoz is, és be is jött. Gyorsan és egyszerűen le lehet rendezni a dolgokat a Tiroli Álláskereső céggel, mert segítőkészek, és ők is szeretnék, hogy tényleg kijussunk külföldre..."
Tovább >>>


2011. Január

Kovács Dániel véleménye2011. január 18.

Kovács Dániel véleménye

"Én is, mint mindenki, aki ezeket a beszámolókat olvassa, kétkedve álltam az egész dologhoz. 2010. decembertől 2011. márciusig csak nézegettem az oldalt, figyeltem a Facebook-on a tevékenységüket, próbáltam a neten bármilyen a céggel kapcsolatos negatív véleményre bukkanni, de nem találtam semmit. Ahogy egyre inkább megbízhatónak tűnt, mint a cég, mint a program, elkezdtem némettanárhoz járni, hogy felfrissítsem a nyelvtudásom, illetve pénzt félretenni..."
Tovább >>>


2010. December

Kamburov György véleménye2010. december 14.

Kamburov György véleménye

"Nem is tudom, hogy hol kezdjem a levelem. Először is minden adatomat felhasználhatjátok, szeretném, hogy bárki, aki kételkedik ebben az egészben, az tudja, hogy ez nem egy átverés, hanem teljesen valódi és hivatalos. Én 1979.november 22.-én születtem Budapesten. 12 éve dolgozom a vendéglátó iparban, felszolgáló a szakmám, és ilyen irányban szerettem volna kint is elhelyezkedni..."
Tovább >>>


Hrenkó Zsuzsanna véleménye2010. december 14.

Hrenkó Zsuzsanna véleménye

"Kaptam menetrendszerűen az e-maileket kb. 600 db-ot, abból úgy 60 db. ajánlat, a többi csak köszönőlevél volt. (Még mindig meglep az udvariasság, hogy megköszönik az érdeklődést!) Kiválasztottam a legjobbnak tűnő ajánlatot, ők felhívtak telefonon, megegyeztünk, hogy nov. 15-én kezdek..."
Tovább >>>


Gyapjas Mária véleménye2010. december 14.

Gyapjas Mária véleménye

"Sajnos nem sok időm van írni, mert rengeteg dolgom van. A jó hír, amit még nem tudtok, hogy holnap hajnalban indulok Salzburg mellé dolgozni,szerdán már dolgozom is és ha minden jól megy egy évig dolgozhatom ebben a hotelben. Rengeteg e-mailt kaptam kb.700-at és még most is kapok. Telefonon is rengeteg hotelből megkerestek. Összeszámolni sem tudom, hogy pontosan mennyien, van, aki jövőre vár, ha már idén nem tudok nála dolgozni..."
Tovább >>>


Fekete Márton véleménye2010. december 14.

Fekete Márton véleménye

"Mivel a pénz visszafizetési garancia már régóta kint van a tiroliallasok.hu honlapján, ezért is gondoltam, hogy csak nem átverés, mivel már rég leszedették volna ezt a garanciát a honlapról, ha átverés lenne. Október 29-én ment ki a bemutatkozó levelem, amire 670-680 válasz e-mailt kaptam és 30-40 telefonhívást. Az e-mailek közül nálam is kb. 10% volt a pozitív válaszok aránya, így kb. 70 állásból tudtam válogatni..."
Tovább >>>


Drescher József sikeresen helyezkedett el Ausztriában2010. december 14.

Drescher József véleménye

"Már ez felkeltette az érdeklődésemet, mert olyan kérdésre is választ kaptam, amire én nem is gondoltam, hogy fontos lehet! Különösen tetszett, hogy pénz visszafizetési garanciát vállaltok a munkátokért, hiszen ez nagyon ritka manapság. Még azon a héten átutaltam az összeget mely igazán egyszerű volt. Ha bármi kérdésem volt azonnal választ kaptam rá, vagy telefonon, vagy e-mailben. Ahogyan megígértétek minden úgy történt..."
Tovább >>>


Baczó Katalin véleménye2010. december 14.

Baczó Katalin véleménye

"En október 27-én indíttattam a pályáztatásomat, nagyon jól sikerült. Nagyon izgatott voltam, hiszen nagyon sok e-mailt kaptam es jó pár telefonhívást. Voltak szimpatikus telefonálók és kevésbé kedvesek. Kiválasztottam egy nagyobb hotelt ahova menni szeretnék szobalányként dolgozni. Tegnap hívtak a hoteltől, megkaptam a munkavállalási engedélyt így jövő héten kezdek is..."
Tovább >>>


Leszkó Balázs2010. december 14.

Leszkó Balázs véleménye

"Először csak városi szinten keresgéltem, azután már megyei szinten, végül országosan is keresgéltem. Nem sok sikerrel. Ekkor ráakadtam a TIROLI honlapjára és gondoltam megpróbálom a külföldi munkát, hiszen a nyelvtudásomat is jó lenne fejleszteni. Felvettem a kapcsolatot velük, elmentem egy tréningre..."
Tovább >>>


Tóthné Kovács Éva és Ódor Mariann2010. december 14.

Tóthné Kovács Éva és Ódor Mariann véleménye

"Október elején voltunk próbamunkán, az előszerződést megkötöttük Turracher Höhén a Seehotel Jägerwirtben és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a téli főszezonra van szükségük ránk, ami kb. dec. közepén indul. Mivel még volt időnk a munkakezdésig, azt gondoltuk, hogy bármi közbe jöhet, majd akkor írunk, ha már sínen van minden..."
Tovább >>>


2010. November

Csontos Nikolett és Hohl József véleménye2010. november 23.

Csontos Nikolett és Hohl József véleménye

"Miután először hívtunk titeket, egy hétig csak teóriákat gyártottunk, féltünk, hogy kidobott pénz lesz, amit a szolgáltatásért kértek. A párommal együtt, azonos helyen szerettünk volna elhelyezkedni, ő konyhai kisegítő én pedig szobalányként. De a tapasztalataim alapján a betölteni kívánt állás tárgyaként pincérnő jelent meg a kiküldött pályázatunkban. Kicsit féltem, hogy ez így nem lesz jó, de egy kis gyakorlatom volt benne. De most már tudjuk, hogy, aki nem mer, az nem is nyerhet..."
Tovább >>>


Kovács Zsófia és Kovácsné Tóth Mária véleménye2010. november 23.

Kovács Zsófia és Kovácsné Tóth Mária véleménye

"Anyukámmal mindenképpen egy helyre szerettünk volna kimenni, szobalány munakörben.Pályáztatásunk egy pénteki napon történt. Folyamatosan jöttek az e-mailek kb 300 és telefonhivásunk is volt aznap 3. Következő nap is jöttek folyamatosan a levelek és a hivások.Konkrét ajánlatokat is kaptunk kb 10-et és telefonban is kb 7-et.Egy hotel nagyon szimpatikus lett, váltottunk pár e-mailt és telefont."
Tovább >>>


Mészáros Erika és barátnője véleménye2010. november 23.

Mészáros Erika és barátnője véleménye

"Volt kb. 15-20 konkrét állásajánlat és 5-6 telefonos megkeresés is. Kimentünk interjúra, minden nagyon szép és jó volt (minden megfelelt) a tulaj rögtön ki is töltötte a munkavállalási engedélyhez szükséges kérvényt. Örültünk, hogy mindent sikerült gyorsan és jól elintézni. De közben jöttek még az állás ajánlatok..."
Tovább >>>


Francsics Péter2010. november 23.

Francsics Péter véleménye

"Még jó, hogy gondolkodtam és nem kapkodtam, mert másnap jöttek a jobbnál jobb ajánlatok, szintén Ausztriába. Az egyik nagyon megtetszett, gondoltam ő lesz az igazi. Este akartam írni nekik, hogy elfogadom az ajánlatot, mert minden szempontból ők tűntek a legjobbnak (hely, szimpátia, pénz). És akkor megcsörrent a telefonom, egy ajánlat Dél-Tirolból. De olyan, hogy azt hittem rosszul hallok..."
Tovább >>>


Szilágyi Orsolya véleménye2010. november 23.

Szilágyi Orsolya véleménye

"Egyszerűen hihetetlen, ami történt! Még ma is folyamatosan jönnek az email-ek, és a telefonok, de én már tegnap megtaláltam álmaim munkahelyét.Szilágyi Orsolya Kb. 500 email-t kaptam idáig, konkrét ajánlat, önéletrajzkérés ez idáig 65 érkezett, telefonhívás kb. 15 érkezett..."
Tovább >>>


Purda László véleménye2010. november 23.

Purda László véleménye

"Kétségeim voltak, de március végén, az infónapon (jelenleg Tiroli Állásfelkészítő Tréning - www.tirolitrening.hu) a személyes találkozáson két szimpatikus emberrel ismerkedtem meg ezek után április 17.-én elindítottuk a szolgáltatást. Reggel nyolckor ment ki a bemutatkozó levelem és már délelőtt kaptam 200-250 mailt majd estig összesen kb. 600 mailt és 2 telefonhívást..."
Tovább >>>


2010. Október

Zsolt sikeresen helyezkedett el Ausztriában2010. október 19.

Zsolt véleménye

"Ausztriában 8 nap alatt konkrét állást kaptam a téli szezonra és a következő nyárira is. Már több, mint 3 hónapja kerestem állást Ausztriában (sikertelenül!), mikor megtaláltam a Tiroli Álláskeresőt a neten, vagyis Titeket!"
Tovább >>>


Lázár Marika véleménye2010. október 19.

Lázár Marika véleménye

"Közben hozzáteszem, hogy a délután folyamán már 2-3 telefonhívást is kaptam. Szóval este 20 órakor odaültem a számítógép elé, és nem akartam hinni a szememnek: 228 e-mail érkezett, és mire többet végigolvastam, még kb. 40-50 levél jött. Amíg csak a telefonban hallottam Tőletek, hogy volt már hasonlóra példa, addig nem akartam elhinni..."
Tovább >>>


Szabó Lóránt véleménye2010. október 19.

Szabó Lóránt véleménye

"A szolgáltatásotokkal maximálisan meg vagyok elégedve,én a korábbi munkahelyemre is egy cégen keresztül jutottam ki. Az is elég korrekt volt, de veletek meg vagyok elégedve, aki nem kap munkát az csak magára vethet, vagy nincs meg a német nyelvtudása, vagy a képzettsége..."
Tovább >>>


Pusztai Nikolett és Németh Attila véleménye2010. október 19.

Pusztai Nikolett és Németh Attila véleménye

"Nagyon köszönjük a 2. lehetőséget, a mi pályázatunk szeptember 17.-én kezdődött és szeptember végére már lett egy nagyon jó lehetőségünk egy karintiai hotellel. Most tartunk az engedély kikérésénél. Most már Magyarországon vagyunk, kicsit pihenünk és számításaink szerint december elején már kezdünk..."
Tovább >>>


Hadi Edit véleménye2010. október 19.

Hadi Edit véleménye

"Én, is mint sokan kétkedve léptem kapcsolatba veletek és persze féltettem a pénzemet is. De azt mondtam kitartok, hiszen 48 évesen sok esélyem itthon nincs. Igaz volt munkahelyem, de elegem van a havi kattogásból a főnök terrorjából, hogy 1000 ember van a helyedre..."
Tovább >>>


Payer Ákos véleménye2010. október 19.

Payer Ákos véleménye

"Idén júliusban kezdtem el keresni a lehetőséget, hogy kijussak a téli szezonra dolgozni, nem volt nehéz dolgom, mivel a jelenlegi munkahelyemen az elődöm, rajtatok keresztül jutott ki a párjával. Nekem ez már igazából elég volt, a bizalmam bennetek volt. Nagyon sok információt kaptam már a körleveleitekből, melyek a feliratkozástól számítva érkeztek szép sorban..."
Tovább >>>


Polacsek Mária véleménye2010. október 19.

Polacsek Mária véleménye

"Magamról csak annyit, hogy jelentkeztem, de nem hittem! Majd jött a csoda! Igaz lett minden, amit Zsolt és Iulia megígért nekem. Kaptam 860 emailt 25 - 50-telefon. Annyi volt az ajánlat, hogy nem is tudtam kinek mit mondjak! Sikeresen, teljesen egyedül elindultam – bízva Zsoltékban és saját magamban és munkába álltam!"
Tovább >>>


Kun Szilvia vélemények2010. október 19.

Kun Szilvia véleménye

"Nagyon boldog vagyok, mert szombaton 2 panzióval találkoztam a környéken, és egyik annyira megfogott olyan felszabadult volt a légkör, kedvesek voltak a családtagok, melegség volt, és gyönyörű a panziójuk és csak 8 órát kell dolgoznom és 1300 eurót kapok!"
Tovább >>>


2010. Szeptember

Horváthné Anette2010. szeptember 9.

Horváthné Anette véleménye

"Hinterglemmben voltam, 10 hetet dolgoztam ott egy családi panzióban, ami nagyon kulturált volt, rendezett, a hütte pedig gyönyörű. A család rendes és korrekt volt, a munka változatos, mer voltam szobalány és konyhai kisegítő is. Ez így pont jó volt..."
Tovább >>>


Horváth Sándor véleménye2010. szeptember 9.

Horváth Sándor véleménye

"Engem Sándornak hívnak és szeretném azonnal eloszlatni mindenki kételyét azzal kapcsolatban, hogy www.tiroliallasok.hu álláskereső bármiben is hasonlítana a többi ilyen szolgáltatáshoz. Én 52 éves vagyok, de ilyen sikerélményben még soha nem volt részem, mint most..."
Tovább >>>


Kovács Renáta véleménye2010. szeptember 9.

Kovács Renáta véleménye

"2010.Jun.elején olvastam az interneten Rólatok és gondoltam megpróbálom, hátha igaz, amit hirdettek! Elmentem az állásfelkészítő tréningre, és másnap belevágtam! 3 nap múlva már küldtétek is a levelemet a sok-sok címre! HIHETETLEN volt! Kb. 900 válasz e-mailt kaptam és megszámlálhatatlan telefont..."
Tovább >>>


2010. Augusztus

Drávucz Gábor vélemények2010. augusztusr 29.

Drávucz Gábor véleménye

"Én nagyon elégedett vagyok, szerintem az ár megéri azt, amit kap az ember cserébe. Én ezt borravalóban összeszedem és nem egy egész hónap alatt, hanem kevesebb időn belül. Ismét egy csütörtöki napon (2010. augusztus 12.) Zsolti elindította a pályáztatásomat és már aznap jöttek a levelek és másnap már a telefonok is. Én ugyan ezen a héten 2010. augusztus 15.-én kimentem egy helyre próba napra, és augusztus 18-án már kezdtem is és most is itt vagyok..."
Tovább >>>


Dembrovszki Zsuzsanna véleménye2010. augusztus 29.

Dembrovszki Zsuzsanna véleménye

"Egyszerűen hihetetlen volt. Közben jöttek a telefonhívások délelőtt már 6 beszélgetésen voltam túl. A legtöbb helyen a munkavállalásival problémáztak, mert én azonnal szerettem volna kezdeni. De ez Ausztria. Dél-Tirolban nem kell engedély, így az ottani munkaadók 1-2 próbanap után alkalmaztak volna. Egyet kiválasztottam Dél-Tirolban, Brixenben..."
Tovább >>>


2010. Június

Keczeli Lajosné véleménye2010 június 8.

Keczeli Lajosné véleménye

"Május 8.-án ledöbbentem. Kezdésnek 400 db email jött. Másnap 4 telefon, ami konkrét ajánlat. Kérdések voltak. Nos, a nyelvtudásom kicsi, de a meglepetéstől még azt is elfelejtettem, amit tudtam. Kettő várta a visszahívásom, de a számot nem mentettem el azonnal és eltűnt a memoriából. Ezen kívül volt még 7 hívásom, valami mindig hiányzott, most már egybe van az összes dokumentumom..."
Tovább >>>


Némedi Tamás és Tünde véleménye2010. június 8.

Némedi Tamás és Tünde véleménye

"Eleinte mi is kételkedtünk, de nem a Ti munkátokban, hanem abban, hogy sikerül e munkát találnunk, ketten egy helyre, különösebb tapasztalat nélkül, nyári szezonra, nem túl jó német nyelvtudással. De végül is sikerült! Április 9-én indultak az e-mail-ek, kb. 550 választ kaptunk összesen..."
Tovább >>>


2010. Május

Szaniszlai Edit és Porubcsánszki Ivett véleménye2010 május 17.

Szaniszlai Edit és Porubcsánszki Ivett véleménye

"Akkor belevágnék: mi egy barátnő páros vagyunk, Ivett által értesültem a Careers-direkt szolgáltatásról (Tiroli Állá$ok szezonális program) 2009 decemberében, én (Edit) akkor már a felmondási időmet töltöttem. Akkor nagyon felkeltette a külföldi munka az érdeklődésemet mivel otthon, a kialakult helyzet miatt nem sok esélyt láttam arra, hogy el tudjak helyezkedni a diplomámmal és Ivett is változtatni akart az eddigi életén..."
Tovább >>>


Várnai Mónika véleménye2010. május 17.

Várnai Mónika véleménye

"Szobalányként dolgoztam két nyári szezont Dél-Tirolban. Most is erre az állásra jelentkeztem. Az előző munkahelyeket egyedül kerestem, az interneten és barátokon keresztül. Aztán kiutaztam az állásinterjúkra, három-négy napra. Sorba hívtam telefonon a hoteleket, kérdezősködtem hol keresnek munkaerőt. Ez nagyon sok energiámba került, az anyagi vonzatát nem említem..."
Tovább >>>


Pagonyi Zoltán véleménye2010 május 17.

Pagonyi Zoltán véleménye

"Természetesen hozzájárulok, hogy a nálatok lévő adataimat felhasználjátok, nincs benne semmi olyan, ami titkos lenne és felhasználhatjátok a levelem a kétkedők felé, remélem, tudok vele segíteni… Örülök, hogy sikerült rátok találnom, sajnálom, hogy nem korábban… Csütörtöki napon küldtétek ki a bemutatkozó levelem, péntek délelőttig kb. 600 válaszlevelem volt..."
Tovább >>>


Merétey Péter véleménye2010. május 17.

Merétey Péter véleménye

"Mindenkinek szeretném tanácsolni, hogy ha lehetősége van, utazzon ki személyesen és vegyen részt állásinterjúkon. Én közel 500 levelet kaptam és kb. 20 telefonhívást. Közel 20 e-mailt raktam félre és ezekből 10 munkaadónak telefonáltam és a végén 3 állásinterjút beszéltem meg, amit két napon tudtam megoldani. Mindez 1 hónap eredménye, ha a levelek ki küldését veszem alapul..."
Tovább >>>


Horváth Tamás véleménye2010 május 17.

Horváth Tamás véleménye

"Ez év elején (2010) meghoztam a döntést: belevágok! Váltottunk pár levelet, majd átutaltam márciusban az összeget, és a megbeszélt időpontban elküldtétek a bemutatkozó levelemet. Ez április elsejére esett. Aznap korán felkeltem, hogy tudjam fogadni az érkező leveleket. Már kb. fél nyolc után "elindult az őrület", egyre, másra érkeztek a válaszok..."
Tovább >>>


2010. Április

Platz Éva véleménye2010. április 11.

Platz Éva véleménye

"Természetesen elégedett vagyok és nem bántam meg! Minden nagyon gördülékenyen ment. Valóban elárasztottak az e-mailek 500-600. Kb. ebből 100, amelyik téli szezon kezdetén ismét jelentkezni fog - ha nem majd én - ugyanis gyűjtőztem a válaszokat. Pár telefon is volt. Sok ajánlat közül gyorsan kellett döntenem, s hogy könnyebb legyen a választás, 4-5 szimpatikus helyen személyesen is megjelentem..."
Tovább >>>


2010. Március

Nagy Andrea véleménye2010 március 21.

Nagy Andrea véleménye

"Már akartam is kérdezni, hogy hogyan megy nálatok az újra jelentkezés, mert nyárra lehet, hogy visszajönnék, de már a párommal. Mert egyedül egy kicsit rossz. Amúgy nagyon örülök, hogy nálatok nem csalódtam és nem ment rossz helyre a pénzem. És a befektetés teljesen meghozta az árát! Még most is kapok néha visszajelzést, pedig jan. 4.-én ment el a bemutatkozóm..."
Tovább >>>


2010. Január

Dobos Anita vélemény2010. január 8.

Dobos Anita véleménye

"Az elmúlt 4 napban már az megérte, hogy azt érzem, hogy van esélyem egy jobb jövőre, csak akarnom kell. Számomra megdöbbentő, hogy milyen kedvesek a munkaadók. Remélni tudom, hogy személyesen is ilyenek. Nagyon nehéz választani, hogy kinek válaszoljak, mert ennyi helyre nem lehet. Szerintem. Nem tudom, hogy más ezt, hogy csinálja, de számomra már kis lelki problémát is okoz. Minden második azt akarja, hogy már holnap induljak!"
Tovább >>>


Horváth Mariann vélemény2010 január 8.

Horváth Mariann véleménye

"Ahogy számoltuk a bemutatkozó levél elküldése után mintegy 3 héttel már megvolt a kinti állásunk. Mi párban jelentkeztünk, ennek ellenére is sikerült! Nagyon fontos a nyelvtudás, bár nekünk szerencsénk van ezen a téren is, mert vannak itt magyarok, akik tudnak segíteni. Most már egy hónapja itt vagyunk, kezdünk megszokni..."
Tovább >>>


2009. December

Zvekán Kornél véleménye2009. december 18.

Zvekán Kornél véleménye

"Nagyon meg vagyok elégedve az önök által nyújtott szolgáltatással. Másoknak is tudom ajánlani, mert: Mindenki, gondolom ön is kisebb visszatartó erőt érez az iránt, hogy egy céggel keressen munkát. Én csak pozitív tapasztalatomat tudom tolmácsolni önök felé, hiszen mi sem bizonyítja, hogy az első napon már megtaláltam a számomra kedvező feltételeket kínáló munkahelyet... "
Tovább >>>


Lőre Csilla és Farkas Ádám véleménye2009. december 18.

Lőre Csilla és Farkas Ádám véleménye

"A szolgáltatást november 15-én indítottuk, 647 elutasított, 17 hotellel e-maileket váltogattunk, 10 telefon és 3 konkrét ajánlat közül sikerült kiválasztani a nekünk megfelelőt. Ezen kívül 20 helyre külön kellettünk volna. Nagy szerencsével 1 hét múlva kaptunk munkavállalásit, 30-án kint voltunk az ausztriai Katschbergben. A szolgáltatás maximálisan kielégítő volt csak ajánlani tudjuk mindenkinek, aki változtatni szeretne. December 1-én már munkába is álltunk..."
Tovább >>>


Katona Attila véleménye2009. december 18.

Katona Attila véleménye

"Nézzük a tényeket: regisztráltam az oldalukon, majd felhívtam az oldalon szereplő számot, mert kíváncsi voltam, és bizalmatlan. Zsolttal beszéltem, és elmondta, hogyan működik a rendszerük és mi fog történni. Még mindig kicsit szkeptikus voltam, de az idő vasmarokkal szorított és nem volt más választásom, hát kifizettem a díjat, és ahogy a cég ígérte 3 nap múlva jöttek az e-mailek külföldi munkaadóktól... "
Tovább >>>


Kölgyesi Viktor véleménye2009. december 18.

Kölgyesi Viktor véleménye

"Hosszas hezitálás után (mikor már valóban rászántam magam, hogy megyek) feliratkoztam a Carriers-Direkt (Tiroli Állá$ok szezonális program) csomagra és jött is az eredménye bőven! Jöttek a levelek, telefonok és a Tiroli.hu csapat is bármikor a rendelkezésemre állt. Kicsit számszerűsítve a végeredményt: Most néztem meg, több mint 500 levelet és megannyi hívást kaptam. Konkrét állás, amiből tudtam válogatni kb. 50 és 70 között volt. Ami szerintem remek eredmény, mert egy kicsit későn szántam rá magam..."
Tovább >>>


Lustyik Gábor véleménye2009. december 18.

Lustyik Gábor véleménye

"Amikor rátaláltam az Önök honlapjára azt gondoltam, hogy próba szerencse, vágjunk bele, rosszabb nem lehet, mint a mostani szerződés nélküli alkalmazásom. Miután átutaltam a szükséges összeget (nem akkora összeg, amit az ember ne tudna áldozni arra, hogy hátha sikerül) az előre megbeszélt időpontban elárasztottak az e-mailek. Nem számítottam ekkora rohamra, bár a 90 % sajnos szóval kezdődött, de a fennmaradó 10 % állást ajánlott. Kb. 3-400 e-mailt kaptam... "
Tovább >>>


Csontos Jánosné véleménye2009. december 18.

Csontos Jánosné véleménye

"A helyszínen megvettem a Careers Direkt csomagot (Tiroli állá$ok szezonális program), másnap Zsolt útnak indította a bemutatkozó levelet… délután 14 órától, este 18 óráig 300 levelet kaptam, pár telefonhívással. Azóta eltelt 3 hét a levelek száma kb. 800 - 900 közé tehető, 30 telefonhívás lehetett, és örömmel mondom Mindenkinek, hogy december 5-én munkába állok Tirolban, mint szobalány..."
Tovább >>>


2009. November

Takács Brigitta véleménye2009. november 23.

Takács Brigitta véleménye

"Természetesen, mint már említettem elégedett vagyok. Sok e-mail és hívás érkezett. Az ára a szolgáltatásnak bőségesen megtérül számomra TELJESEN KORREKT ÁR! Én, jelen állás szerint, kaptam, kb. 450-500 e-mailt kb. 80-100 hívást és ebből a telefonhívásból csak 1 nem szeretett volna alkalmazni. A többi mind alkalmazott volna. Még ma is kapok ajánlatot... "
Tovább >>>


Bencze Zita vélemények2009. november 23.

Bencze Zita véleménye

"a szolgáltatás igen gördülékeny volt; igen minden kérdésemre kaptam választ és plusz segítséget Tőled; elégedett vagyok maximálisan; az árat elfogathatónak találtam, egyáltalán nem kértetek sokat, ahhoz képest amennyi segítséget kaptam tőletek; a munkaadók igen rendesek voltak; napi szinten a kapott levelek száma az elérte a 300-400 körülit is; a telefon eleinte megállás nélkül csörgött napi szinte kb. 40en biztos hívtak; állásajánlat is akadt a nyári szezonra 59 helyre lehetett volna menni, dolgozni..."
Tovább >>>


Tóth István véleménye2009. november 23.

Tóth István véleménye

"Ez a szolgáltatás hatalmas lehetőség annak, aki valóban külföldön akar dolgozni. Az hogy egyszerre több ezer hotellel kerültem kapcsolatba, számomra nagyon pozitív és így gyorsabb is a dolog, mint közvetítőn keresztül. A kifizetés is viszonylag gyorsan ment. Negatívumot nem tudok mondani, azt kaptam a pénzemért, amit vártam... "
Tovább >>>


Balázs Kati sikeresen helyezkedett el Ausztriában2009. november 23.

Balázs Kati véleménye

"Szívesen írok rólatok, mert nagyon meg vagyok elégedve és hálás vagyok nektek. Minden a legnagyobb rendben zajlott eddig, amint ígértétek, ez egy nem mindennapi korrekt szolgáltatás, ahhoz képest, hogy sok szélhámos cég mit képes elkérni a semmiért..."
Tovább >>>


Rózsáné Szabó Tünde véleménye2009. november 23.

Rózsáné Szabó Tünde véleménye

"Rólatok, mint cég, csak jót mondhatok, nélkületek ez nem valósulhatott volna meg, főleg ilyen rövid időn belül. A szolgáltatásotokkal maximálisan meg vagyok elégedve, bátran merem ajánlani ezt a céget mindenkinek. A befizetett összegért pontosan azt kaptam, amire számítottam, az tankönyvetek szuper! Hálásan köszönöm, hogy türelmesen válaszoltatok az e-maileimre, illetve telefonon is megkerestetek!"
Tovább >>>


Haszon Viktória és Füri Henriett véleménye2009. november 23.

Haszon Viktória és Füri Henriett véleménye

"A Careers direkt (Tiroli Állá$ok szezonális program) csomag segítségével, több mint 600 e-mailt kaptunk és, ezáltal kb. 100 állásajánlat közül választhattunk. Sok munkáltató (kb.20) megtisztelt minket közvetlen telefonhívásával, így első kézből kaptunk információt a keresett munkáról. Mivel már dolgoztunk kint, tapasztalatunknak köszönhetően sok mindenre rá tudtunk kérdezni..."
Tovább >>>


Király Andrea sikeresen helyezkedett el 2009. november 23.

Király Andrea véleménye

"Szeretném ezúton meggyőzni mindazokat a kételkedőket és bizonytalankodókat, akik már meghozták a döntést, hogy külföldön kezdenének új életet, vagy csak szezonálisan próbálnák ki magukat, de nem tudják, megéri-e ezt a pénzt, amibe a careers direkt (Tiroli Állá$ok Szezonális program) csomag kerül..."
Tovább >>>


2009. Október

Lendvai Ildikó véleménye2009. október 16.

Lendvai Ildikó véleménye

"Tapasztalatom ugyanaz, mint amit előtte olvastam, 2 nap alatt kb. 500 email, 3 telefonhívás, összesen kb. 15 érdekes, és 24-én megállapodás. 48 éves vagyok, konyhai segítség leszek a téli szezonban nettó 1000 Euróért + szállás, ellátásért havonta. Volt 1200 Eurós konkrét ajánlat is, telefonon..."
Tovább >>>


Varró János és Dalocsa Anikó2009. október 16.

Varró János és Dalocsa Anikó véleménye

"Örömmel tudatom, hogy a 2009 október 16-án kiküldött pályázatunkra a mostani pillanatig 524 válasz érkezett, ezen kívül kb. 30 telefonhívás. Ebben természetesen volt minden: most nincs állásuk, nyáron jelentkezzünk újra, volt, aki felajánlotta, hogy neki ugyan csak egy ember kell, de megkérdezi a szomszéd szállodákat, nincs-e állás náluk és akkor egy településen tudunk dolgozni, rengeteg önéletrajzkérés..."
Tovább >>>


Kis Rudolf2009. október 16.

Kis Rudolf véleménye

"Felvéve velük a kapcsolatot az első kérdésem az volt, és ez mennyibe fog nekem kerülni? Már örülök annak hogy rájuk hallgattam, hogy nem indultam el kocsival és mobiltelefonnal nyugat-európának. Nemtudom hogy mennyi euró lett volna, de azt tudom, hogy nagyon rövid időn belül találtak nekem Németorszgában munkát. Sejtem hogy sok helyre elküldték az általam készített bemutatkozó levelet, mert 482 étteremből, szállodából, panzióból, pizzériából kaptam emailen érdeklődést, telefonon 12 munkáltatóval beszéltem..."
Tovább >>>


Szerencsi Tamás véleménye2009. október 16.

Szerencsi Tamás véleménye

"Köszönöm szépen az együttműködést, nagyon meg vagyok elégedve a szolgáltatással, tapasztalataim szerint Nélkületek nem tudtam volna elhelyezkedni egyedül. Én csak ajánlani tudlak Titeket! Sokkal gyorsabban, gördülékenyebben és kényelmesen lehet a segítségetekkel állást találni. Ráadásul rengeteg cím közül lehet válogatni, mindenkinek az igényéhez megfelelően! "
Tovább >>>


2009. Szeptember

Tóth-Békés Ádám véleménye2009. szeptember 10.

Tóth-Békés Ádám véleménye

"A szolgáltatásra az előfizetés gördülékeny volt. Természetesen a folyamatos információáramlás, amit tőletek kaptam nagyban támogatta a munkakeresést! Teljes mértékében elégedett vagyok,a szolgáltatással, hiszen sikerült a hotelekkel kapcsolatot teremteni, s leadni a pályázatom, motivációs levelem! A szolgáltatás költsége, teljesen reális, s piacképes! Véleményem szerint, aki ennyit sem áldoz arra, hogy külföldi munkája legyen, az nem is akar elhelyezkedni! "
Tovább >>>


Volcz Ágnes véleménye2009. szeptember 10.

Volcz Ágnes véleménye

"A szolgáltatásról csak jót tudok mondani! Úgy vélem, hogy jelenleg talán ez az egyetlen cég aki emberi árakért teljes mértékben a munkakereső érdekeit nézi! Ha a honlapon talált lépéseket követi valaki, akkor baj nem lehet! Én elutaltam a pénzt (abszolút egyszerű deviza átutalás) a careers direct csomagért (Tiroli Állá$ok szezonális program) és a következő napokban már özönlöttek is az e-mailek (kb. 300 eddig és ez még csak az első 2 nap), telefonok, attól függetlenül, hogy semmilyen vendéglátós végzettségem nincs illetve nem beszélem perfekt a nyelvet!"
Tovább >>>


Noll Zsóka véleménye2009. szeptember 10.

Noll Zsóka véleménye

"Mindezek mellett nagyon örülök, hogy Hozzátok fordultam, mert most az a helyzet hogy én válogathatok. Most vasárnap indulok, ki Tirolba 3 helyet fogok megnézni, mindhárom helyen 2 hét fizetett próbaidőt töltök el. Ezután lesz lehetősége a munkaadómnak és nekem is hogy válasszunk, hol fogok dolgozni..."
Tovább >>>


Rózsa Tímea véleménye2009. szeptember 10.

Rózsa Tímea véleménye

"Már egy ideje tervezem, hogy írok nektek, de be kell vallanom kicsit babonás vagyok... de ennyin nem múlhat. Ágival (Volcz Ágnes) is egyet kell értenem, hogy nem könnyű munkát találni. A segítségetekkel kb. 500, de az is lehet, hogy annál is több e-mailt kaptam és Ágihoz hasonlóan rendszereztem őket. Volt aki rögtön elutasított, volt aki önéletrajzot kért, volt aki telefonon keresett meg, volt akinek én tetszettem és volt aki nekem felelt volna meg..."
Tovább >>>


Csiszár Tünde véleménye2009. szeptember 10.

Csiszár Tünde véleménye

"A szolgáltatás kifizetése aránylag gördülékeny volt, bár itt egy kissé nehezen indultak be a dolgok mivel a Kereskedelmi Bank nem tudott együttműködni velem, de végül megoldottuk a Tiroli.hu-val! Kérdéseimre gyors válaszokat kaptam és nagyon meg vagyok elégedve, mivel sikerült már több konkrét állásajánlatot is kapnom! És ez számomra megfizethetetlen volt!"
Tovább >>>


Árkosi Rita véleménye2009. szeptember 10.

Árkosi Rita véleménye

"A szolgáltatás amit ez a cég nyújt egyenesen szuper és teljesen megvagyok lepődve hogy tényleg nem átverés, eleinte kételkedve indultam neki, de nem bántam meg egyáltalán, hogy befizettem a pénzt. Eddig kb. 530 visszajelzést kaptam e-mailben és kb. 20 telefonbeszélgetésen vagyok már túl..."
Tovább >>>


Helmeczi Ágnes sikeresen helyezkedett el 2009. szeptember 10.

Helmeczi Ágnes véleménye

"Az átutalás könnyedén és hamar ment. Hamar jöttek a válaszok a kérdéseimre és nagyon segítő kész a csapat :) Én az első perctől kezdve szimpatikusnak tartom a céget. Mindenre kiterjedő az információjuk, egyszóval aki még nem dolgozott külföldön az is olvashat sok mindenről a honlapjukon."
Tovább >>>


Potyondi Melinda2009. szeptember 10.

Potyondi Melinda véleménye

"Külföldön akartam munkát vállalni és mivel tavaly is a cég segítségével kerültem ki, most is őket választottam. Nagyon jónak találtam a Careers direkt (Tiroli Állá$ok szezonális programot) szolgáltatást. Mikor megrendeltem, aznap este már jöttek is a jobbnál jobb munkalehetőségek, amik közül sikerült is választani, így ma már utazom is..."
Tovább >>>


Balogh Edina2009. szeptember 10.

Balogh Edina véleménye

"Egy évvel ezelőtt akadtam rá a Tiroli.hu-ra! 2008 óta folyamatosan néztem az általuk létrehozott honlapot és figyeltem a fórumokat! Óvatos voltam és türelmes, szerettem volna, biztos lenni a dolgomban! Néha egy-egy rövid e-mailt küldtem Oprea Iulia-nak, aki mindig gyorsan és készségesen válaszolt nekem! Idővel feliratkoztam a hírlevélre, ahol nem is gondoltam volna, hogy mennyi hasznos információval gyarapodok a külföldi munkavállalással kapcsolatban!"
Tovább >>>