Péter sikeresen helyezkedett el Ausztriában!

Péter véleménye / 2013. február 21.

2013 januárjában határoztam el, hogy külföldön vállalok munkát, mert nagyon szűkösnek láttam az itthoni lehetőségeket. Elsősorban Ausztria vagy Németország jött szóba jó német nyelvtudásom miatt. Mivel már korábban is néztem a külföldi lehetőségeket és elég hamar megtaláltam a Tiroli Álláskeresőt és feliratkoztam a hírlevélre is, elsőként hozzájuk fordultam.

Meglepően gyorsan ment minden. A honlapon található információk is érthetőek és korrektek voltak, valóban minden úgy történt, ahogy ott szerepel.

Zoltán telefonon felvette velem a kapcsolatot, közösen dolgoztunk az önéletrajzon, motivációs levélen, a fénykép kiválasztásán. Pontosítottuk az állásokkal – felszolgáló, illetve recepció – kapcsolatos elképzeléseimet, illetve kaptam tanácsokat a megkeresésekkel kapcsolatban is.

Nekem pár napomba telt, mire a pályáztatás díját összeszedtem, de addig is tudtunk többször beszélni a teendőkről. A pályázati díjat (nálam a nyelvismeret miatt tankönyveket nem tartalmazott) futár vitte el, a befizetésről kaptam számlát, illetve az elhelyezkedésre garanciát.

Innentől még gyorsabban mentek a dolgok. A nevemre készített e-mail címre az első nap kb. 300, utána másfél héten át, egyre csökkenő számban, még kb. 200 e-mail érkezett. Közvetlen telefonos megkeresés10-12 volt.

Természetesen sok volt a „sajnáljuk, de nincs felvétel” és a „most nincs felvétel, de küldjön önéletrajzot, fényképet” tartalmú levél, de kb. 10% ennél jóval konkrétabb volt. Én minden szóba jöhető helyre elküldtem a kért anyagot és mindazokat, akik válaszoltak a végső döntésig számon tartottam.

A végére sikerült leszűkítenem a kört 3-4 lehetséges helyre, ahol már a kezdés időpontját (általában mindenhol szinte azonnal kellett volna kezdeni), a fizetést és egyéb feltételeket is megbeszéltük (először e-mailen, de telefonon is).

Én csak az utolsó pillanatban mondtam le azokat, amik mellett végül nem döntöttem, nehogy két szék között a pad alá essem.

Azt gondolom végül jól döntöttem, jelenlegi munkahelyemen már egy hónapja dolgozom, minden megígért dolog teljesült, ráadásul igen kellemesek a kollégáim, jó a munkahelyi hangulati is. Szállást, teljes ellátást kapok, heti 6 napot dolgozom felszolgálóként.

A munkaidő reggel 8-tól este 9-ig tart, vagy 10-től 11-ig, az étkezések között szabadidővel, így kb. nettó 9 órát kell dolgozni.

Egyágyas szobában lakom a szállodához tartozó személyzeti szálláson, TV, zuhanyozó van.

Nem csak az itteni munkahellyel vagyok elégedett, hanem a Tiroli Álláskereső-vel is, pontosan azt kaptam, amit ígértek.

Néhány jó tanács a végére: ha belevágsz, előtte gondold át, pontosan mit is szeretnél (pozíció, fizetés, egyéb feltételek). Készülj fel rá, hogy ha elindul a pályáztatás, nagyon gyorsan történik minden és várhatóan kint azonnali munkába állást vagy próbanapot akarnak. Mindenképpen legyen telefonos beszélgetés is, mert több esetben a pozitív levelezési tapasztalatok után a leendő munkaadó hangja, stílusa rettentett el az adott munkahelytől. Ha kétségeid, kérdéseid vannak, fordulj Zoltánhoz és fogadd meg a tapasztalatiból fakadó tanácsait.

Jó munkakeresést!"

Üdvözlettel,

Péter

(Péter 45 éves, budapesti lakos)