Payer Ákos sikeresen helyezkedett el Ausztriában!

Payer Ákos véleménye / 2010. október 19.Kedves Zsolt és Iulia!

Idén júliusban kezdtem el keresni a lehetőséget, hogy kijussak a téli szezonra dolgozni, nem volt nehéz dolgom, mivel a jelenlegi munkahelyemen az elődöm, rajtatok keresztül jutott ki a párjával. Nekem ez már igazából elég volt, a bizalmam bennetek volt. Nagyon sok információt kaptam már a körleveleitekből, melyek a feliratkozástól számítva érkeztek szép sorban.

Majd eljött az idő, és döntöttem, megpályázom a direkt (korábban így hívták a Tiroli Állások szezonális programot) csomagot. Lényeg a lényeg, miután Zsolt felhívott, és mondta, hogy áremelés előtt áll a cég, azonnal döntöttem és még aznap elutaltam az összeget, teljesen simán ment minden.

Azonnal (szeptember 01.) megkaptam a nyelvkönyveket és a kisokost, mely alapján megírtam a bemutatkozó levelemet, és elkezdtem veszettül ismételni, feleleveníteni kicsit megkopott nyelvtudásomat. Pályáztatásom október 20-ára volt kiírva, már tűkön ültem, és vártam a napot.

Mosogatónak és mindenesnek indultam, ez alapján írtátok, hogy telefonhívásra ne nagyon számítsak, inkább mailekre, ezért fel voltam készülve, hogy felvegyem a kapcsolatot lehetséges munkaadóimmal.

Október 20-án reggel álmosan fél 8kor már kb. 80 levél várt, és egész nap körülbelül 200-250 emailt kaptam, és egy telefonhívást, a következő napokon pedig még több emailt és legalább 10 telefont.

Összesen mintegy 10 komoly ajánlattal álltam szemben már másnap...  Na, gondoltam most légy okos. Válassz, ha tudsz! Felállítottam egy rangsort, szállodák nagysága, távolság, itthonról (tudom, hogy ez nem szempont, nekem mégis az volt), melyik munkaadó mennyire volt kedves, mit kínáltak stb. stb. Két fő jelöltem maradt, akikkel le is beszéltem szombatra és vasárnapra találkozót, ill. próbamunkát, gondoltam nem veszek zsákba macskát, megtehetem, hát kiutaztam. Lehet, hogy hiba volt, de már az elsőnél leragadtam, ahol dolgoztam másfél napot és annyira rendben találtam mindent, hogy emellett döntöttem (ráadásul a próba munkát vaskosan kifizették). Emellett természetesen felhívtam a másik jelöltemet, aki egy nagyon kedves német hölgy volt, és megbeszéltem vele, hogy most más mellett döntöttem, de mivel olyan szimpatikusak voltunk egymásnak, azonnal felajánlotta, hogy a nyárra menjek hozzá. Mit írjak még? Az engedély kérelmemet intézi a Chef Ausztriában, várom, hogy megkapjam, és dec. 2-3-án utazok.

Nekem az itthoni 80-100ezer forintos fizetés és nihil helyett, egy jövőképet adtatok, nincs is értelme az ár/érték arányokról beszélni. Ezúton is köszönöm Nektek és további Sok Sikert Kívánok Cégetekhez!

Baráti üdvözlettel, és Maximális Köszönettel:
Ákos
Győr

(Ákos a telefonszámát is megadta volna, de ezt mi nem szeretnénk kirakni. Ha szeretnél vele beszélni, akor vedd fel vele a kapcsolatot emailben: payer.akos@kabelnet.hu)