Ilona sikeresen helyezkedett el
szobalányként
Ausztriában!

Ilona véleményeMiután Önöknél regisztráltam és a kért dokumentumokat elküldtem, elindították a pályáztatásomat.

Ilona vagyok 60 éves, nagy bizalommal, felkészültséggel, konyhai kisegítő és szobalány állást pályáztam meg.

Fontos volt az alapfokú német nyelvtudásom is. Jó hogy ezt tettem, mert négy nap alatt 354 e-mail érkezett és 8 telefon hívás. A harmadik napon, már próba munkára hívtak egy hotel konyhájára, kézilány munkára.

A próbaidő óta 4 nap telt el és ígéretet kaptam, hogy három napon belül közlik velem, hogy mikor kezdhetek. Tehát egy hét telt el és már dolgozom!

Nagyon elégedett vagyok a telefonos segítséggel, amit napi szinten folytattam az ott dolgozó program koordinátor hölggyel. Egy napon sem hagytak magamra, bíztattak és bátorítottak. A Tiroli Álláskereső program előtt, személyesen is próbáltam különböző cégeknek írni, elküldeni önéletrajzom, de még válasz levelet sem kaptam, hogy NEM!

Az én véleményem az, hogy ha nem profi hozzáértő irodával dolgozol, esélyed sincs elhelyezkedni! Ha még nem mertél belevágni, most kezd el!

Üdvözlettel, Ilona 60 éves, Balatongyörök

Ilona véleménye