Gillich Kornélia sikeresen helyezkedett el Ausztriában!

Gillich Kornélia véleménye / 2012. május 27.

Kedves Zoltán!

Szeretnék pár szóval beszámolni pályáztatásom eredményéről.

Április  26-án, csütörtökön küldtétek el a pályázati anyagomat, és már aznap több száz válaszlevelet kaptam. Bár nagy részük automatikus válasz volt, mert éppen zárva volt a szálloda, vagy olyan, hogy nincs szabad hely náluk, de másnapig összesen kb.600 levél jött, és volt néhány, 5 telefonhívás is.

Ezekből pénteken rangsoroltam azokat a helyeket, akiknek az ajánlata tetszett és elérhető közelségben is volt, és hétvégére egyeztettem velük időpontot személyes találkozóra, illetve az egyiknél 2 nap próbamunkára.

Úgyhogy 29-én, vasárnap hajnalban már úton is voltam kifelé. Végigjártam 6-7 szállodát, beszéltem velük, és estére ott maradtam annál, aki próbamunkára hívott. Ledolgoztam a két napot, bár már az első napon  tudtam, hogy ide nem fogok jönni egyrészt a miatt, mert a személyzeti szállás nem tetszett, együtt kellett volna lakni valakivel egy pincében lévő sötét szobában, ahol még fürdőszoba se volt, csak egy közös, kint a folyosón. Másrészt a főnöknő is nagyon unszimpatikus volt, ráadásul a mai napig sem fizették ki a munkámat, ebből volt félreértés akkor, azóta levelezésben vagyunk.

Mondták, hogy természetesen kifizetik, de azóta eltelt 25 nap, és nem történt semmi. Szóval jó, hogy elmentem személyesen, és nem a levelük alapján döntöttem, mert egyébként jó volt az ajánlatuk, szép nagyon a szálloda, a Wörthi-tó partján van, gyönyörű helyen. De még akkor, miután ledolgoztam a 2 napot, délután visszamentem az egyik szállodába, amelyikkel már vasárnap beszéltem és tetszett, és ott rögtön meg is egyeztünk, hogy jövök oda dolgozni következő hétvégétől.

Ez a Weissensee partján van közvetlenül, barátságos kis hotel, kedves a főnökség, a személyzet, megfelelő a fizetés, a szállás, saját szoba, fürdőszoba, internet-, és remek ellátás.

Úgyhogy úgy érzem jól sikerült a választás, és köszönöm a közreműködéseteket, segítségeteket ebben. Azóta is jönnek még levelek is, telefonok is, már több mint 700-at kaptam.

Nekem ez a második szezonom, az első is jól sikerült, és mindenkinek jó szívvel ajánlottam ezt a lehetőséget, mindenképpen megéri!

Üdvözlettel: Gillich Kornélia

(Kornélia vecsési lakos, 47 éves - 700 emailt kapott a munkaadóktól, 5 telefonhívást)