Eszter és Ádám sikeresen helyezkedett el mosodai dolgozó és konyhai kisegítőként Ausztriában!

Eszter és Ádám véleménye / 2013 július 5.

Kedves Zoli!

Jelenleg Dél-Tirolból jelentkezünk, itt kaptunk munkát a pályáztatás 4. napján.

Már évek óta követtük az oldalatokat, kaptuk a hírleveleket és rendeltünk tankönyvet is, amikor 2 év külföldi munka után nem sikerült önállóan munkát találnunk a nyári szezonra. Ekkor döntöttünk úgy, hogy megkeresünk titeket, bízva abban, hogy még május végén is sikeres lehet a pályáztatásunk párként, tapasztalattal és a német nyelvet jól beszélve.

A telefonos próbainterjú jól sikerült, és miután megbeszéltük a pályáztatás napját, nagyon gyorsan történt minden.

Felkészültünk rá, hogy akár még a pályáztatás napján pakolnunk kell és utazni a leendő munkahelyünkre, mivel a nyári szezon már nagyon sok helyen elkezdődött.

Párban jelentkeztünk, számunkra nagyon fontos volt, hogy mindketten egy munkahelyre kerüljünk. Szobalányként és szobafiúként szerettünk volna munkát találni, de rugalmasak voltunk és nem bántuk meg.

A pályáztatás napján megkaptuk az útravaló tanácsokat telefonon, sok hasznos információval gazdagodtunk és délután 4 órakor elkezdtek ömleni a levelek a postaládába.

Először el sem hittük, hogy néhány óra alatt 100-200 levél érkezik, alig győztük olvasni, szortírozni.

Konkrét ajánlattal mindkettőnket végül a pályáztatás 4. napján kerestek meg telefonon, addig csak e-mail üzenetek érkeztek.

Az állást elfogadtuk, és 1 hét múlva munkába álltunk, mint mosodai dolgozó és konyhai kisegítő.

Eddig minden rendben, nagyon kedvesek és segítőkészek és a munkával is megbirkózunk. A szabadnapjainkat is megpróbálják összehangolni. A szállásunk a hotelben van, és naponta háromszor étkezhetünk is ingyen.

A pályáztatás során mintegy 400 e-mail üzenetünk és 4 telefonhívásunk érkezett, ajánlatokat inkább a téli szezonra kaptunk (kb. 6-7) és sokan kérték, hogy a téli szezonra pályázzunk újra ősszel. A válaszlevelek kivétel nélkül nagyon kedvesek voltak, sok helyről kaptunk tanácsot a további munkakereséshez.

A szolgáltatásokkal elégedettek vagyunk, minden úgy történt, ahogy ígértétek és sikerült állást kapnunk a pályáztatástól számított 5 nap leforgása alatt. Még most, innen kintről is bátran hívhattunk titeket, amikor kérdésünk volt.

Köszönjük a segítségeteket és a munkátokhoz sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel: Eszter és Ádám