Bánovics Attila sikeresen helyezkedett el
recepciósként Ausztriában!

Bánovics Attila véleményeSzia Zoli,

Működött a nagy számok törtvénye, a mai napig 559 válaszlevelet kaptam, de már az első napon csaknem négyszázat. Négyen hívtak fel, többeknek pedig én telefonáltam miután reagáltak a pályázatomra. Három munkanap alatt 12 állásinterjút sikerült megszervezni. Később lehetett volna még négy, de szerencsére ezekre már nem volt szükség. A pályázat elindításától számítva tíz napon belül volt állásom, ráadásul azt a munkát kaptam meg, amelyet szerettem volna. 

A pályázat indítása előtt Zoli is, és én is kételkedtünk abban, hogy sikerül majd recepciós állást találni, hiszen Ausztriában ilyen munkakörben jobbára olyanokat alkalmaznak, akik anyanyelvi szinten beszélik a németet, illetve, akiknek az ilyen munkához megfelelő referenciáik vannak. Ennek ellenére tettünk egy próbát, és a nagyszámú pozitív visszajelzés igazolta, hogy érdemes volt. Kiderült ugyanis, hogy számos helyen mégis érdeklődnek a kezdők iránt, ugyanakkor ezeket a helyeket csak ezzel a módszerrel lehetett megtalálni, vagyis úgy, hogy kiment tizenötezer pályázat. 

Szerénytelenül ugyan, de meg kell említenem, hogy a sikerhez szükség volt rám is. Jól képzett vagyok, németül viszonylag jól, angolul nagyon jól beszélek, és, bár a hoteliparban elhanyagolható mértékű a tapasztalatom, egyéb területeken rengeteg, releváns gyakorlatot szereztem. Ha szabad így mondanom, számít az ember fizimiskája is, gyanítom, hogy a munkaadók az önéletrajzban először a fotót nézik meg. 

Egyébként mindenki nagyon kedves volt velem, gyakran éreztem úgy, hogy tulajdonképpen ők győzködnek engem, hogy őket válasszam. Ennek valószínűleg az az oka, hogy bár számos pályázó van egy állásra, ezek a pályázók is több állásra pályáznak - ahogy én is tettem -, és ha több helyről kapnak ajánlatot, akkor nyilván a legjobbat választják, ezért a munkaadók is könnyen hoppon maradhatnak, ha nem kínálnak megfelelő feltételeket. Egyébként mindenkinek tudom ajánlani, hogy azokat a munkaadókat, akik már a levelezés időszakában érdeklődnek iránta, vagyis állásinterjúra hívják, érdemes még itthonról felhívni telefonon, és úgy egyeztetni velük időpontot. A személyes kapcsolat, még ha az telefonos is, mindig jó benyomást tesz. 

Bánovics Attila véleménye

Az álláskereső szolgáltatás lebonyolítása profi volt, minden egyszerűen és könnyen ment, maximálisan elégedett vagyok. A költségek elfogadhatóak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az egyéb kiadások jelentősen meghaladják a cég által kért díjat. Nekem csak az állásinterjú-túra belekerült körül-belül 350 euróba (nagyjából 2500 kilométert autóztam négy nap alatt Ausztriában), ezen kívül számolnom kell még szezon kezdetkor és a szezon végén is a ki- és hazautazási költségekkel.

Összességében azt kell mondjam, hogy a módszer kifizetődő. Ha abból indulok ki, hogy kaptam 559 választ, ebből volt 16 komoly érdeklődés, akkor az siker. Ha viszont megfordítom, akkor azt is mondhatom, hogy a 15 ezer kiküldött levélből tizennégyezer-négyszázra még csak nem is válaszoltak, és a reakcióknak is több mint 95 százaléka azonnali elutasítás volt. Ez azt jelenti, hogy valóban csak akkor garantált a siker, ha valaki nagyon, nagyon sok pályázatot küld el. Ezért örülök, hogy a Tiroli Álláskeresők programját választottam. 

Köszi mindent!

Üdvözlettel,
Attila