Angéla és Frici sikeresen helyezkedett el
szobalányként és pincérként Ausztriában!

Angéla és Frici véleménye / 2015. július 6. Mi 2014 decemberében döntöttük el, hogy szeretnénk külföldön dolgozni, mert az otthoni helyzetünk teljesen kilátástalanná vált. Ezt úgy értem, hogy hiába dolgoztunk mindketten a szakmánkban, éjjel-nappal, hétköznap-hétvégén, akkor sem jutottunk előrébb. A közös jövőnkre és a jövőbeni tervekre szinte már nem is mertünk gondolni és ekkor vettük rá magunkat, hogy némettanárhoz fordulunk és mindent megteszünk, hogy már a nyáron kint dolgozhassunk Ausztriában.

A Tiroli Álláskereső weboldalt már évekkel ezelőtt ismertük és 2015 márciusában úgy döntöttünk, hogy írunk egy e-mailt a honlapon feltüntetett e-mail címre. Ezt követően szinte azonnali válasz várt minket, hogy mik a teendőink, ahhoz, hogy a nyáron már kint dolgozhassunk Ausztriában.

 Ettől fogva folyamatos kapcsolatot tartottunk telefonon és e-mailben és minden kérdésünkre választ kaptunk. Természetesen nagyon megfontolt emberek vagyunk és bennünk is felmerült a kérdés, hogy valóban úgy van-e minden, mint ahogy az le van írva a honlapon…

Számunkra akkor derült ki, hogy komolyan foglalkoznak a jelentkezőkkel, amikor két körös német nyelvű telefonos próbainterjún vettünk részt, hogy kiderüljön, megállnánk-e a helyünket egy külföldi munkahelyen, és majd csak ezek után került szóba a pályáztatás költsége.

Mindketten sikeresen teljesítettük a próbainterjút és április 16-án elindult a pályáztatásunk. Az első napon már több mint 100 választ várt minket, összesen pedig 397 üzenet érkezett a bemutatkozó levelünkre.

Angéla és Frici véleménye / 2015. július 6.

Több komolyabb ajánlatot is kaptunk e-mailben és telefonon, amiből kiválasztottuk az általunk legjobbnak vélt lehetőséget, ahol május 11-e óta dolgozunk. Angélát szobalányként, engem pedig (Frici) pincérként alkalmaznak. Teljes ellátást és szép szállást is kaptunk, ami 5 percnyi gyaloglásra van a munkahelyünktől. Már hosszútávon is tervezzük a közös jövőnket, szezon végén autót fogunk vásárolni és természetesen jövünk ki a téli szezonra is. Mindeközben nagyon sok segítséget és jó tanácsot kaptunk a Tiroliaktól, hogy a lehető legjobb munkahelyet válasszuk ki.

A munkába állásunk után is tartjuk a kapcsolatot és rendszerint érdeklődnek utánunk, hogy minden rendben megy-e.

Úgy gondoljuk, hogy a lehető legjobb segítséget kaptuk a Tiroli Csapatától, amit ezúton is nagyon köszönünk, és mindenkinek ajánlani tudjuk ezt a lehetőséget.

Üdv: Angéla és Frici